Egy kedves, férfi-ügyekben meglehetősen tapasztalt (hogy pontosan milyen téren, és mennyire, azt a fantáziátokra bízom) hölgyismerősömmel beszélgetve merült fel a csalfaság témaköre. Ő szent meggyőződéssel állította, hogy minden férfi hűtlen, én pedig nyilván azonnal a becsületünk védelmére keltem. Micsoda általánosítás… Aztán, ahogy az elültetett gondolatmaggal a fejemben telt az idő, egyre többször szembesültem azzal, hogy talán én vagyok túl idealisztikus. Férfijellemünk árnyékosabb oldalán valóban ott dédelgetjük a csapodárságra való hajlamot?
Vallomás: én is léptem már félre. Csúnya dolog, csatt egy pofon. A vallomásomat leöblítendő indítsátok el az egyik kedvenc énekesem témához passzoló dalát. Találó kis aláfestő zene lesz!
A férfi vadászlény, míg hajtja a tesztoszteron, az izgalmat és a változatosságot keresi – tiszta sor, kismilliószor megfogalmazták már, mindenki tudja. Ahogy általában azt is, hogy meglehetősen kényelmesre gyúrtak bennünket. Miközben marja lelkünket a sikeréhség, kifogásokat keresünk arra, hogy miért nem cselekszünk, és folyton kitolt határidőket szabunk magunknak. Holnap megcsinálom. Nem, inkább majd holnapután. Na, majd a jövő héten. Ebben a hónapban már nincs rá időm. És így tovább… A halogatás csapdája az örök várakozás. A mi biológiai óránk is ketyeg, de nem siettet. Van időnk várni az újra, ami szebbé, jobbá, illetve kielégítőbbé teheti az életünket, és ez bizony – bármennyire fáj beismerni – párkapcsolati téren sincsen másként. Míg a nők többsége általában szent meggyőződéssel áll bele egy kapcsolatba – számukra a párjuk az isten –, a férfiak gyakran csak a fent említett várakozási szakasz űrkitöltésére választanak partnert. Magyarán úgy állnak a témához, hogy ha majd találnak egy igézőbb és illatosabb – palvinbarbibb – virágot, majd átszállnak arra. A romantikus nővel szemben a férfi sokkal nyersebb, azt mondja, ha nem ismeri (és kóstolta meg) a világ összes finomságát, honnan tudná, hogy melyik falat a kedvence? Fenntartjuk a „programváltoztatás jogát”, ami nem túl bizalomgerjesztő, de legalább annyira manipulálható tulajdonság. Egyetlen ügyben nem ismerünk tréfát: a szórakozásban. És mi volna szórakoztatóbb időtöltés a vadászatnál?
Kinek mi számít megcsalásnak? A gondolat? A tett? Vagy egy harmadik fél iránt kialakult érzelem? A félrelépés gondolata szerintem mindenkiben – férfiban és nőben egyaránt – megfogan legalább egyszer a kérdés, hogy az illető képes-e megtagadni a kísértést. A fantázia nem ördögtől való, engedni annak már annál inkább… Az ellenállás akaraterő kérdése, és nyilván függ a párkapcsolat állapotától. Sok párnál a szex sem feltétlenül számít megcsalásnak, sőt, amondóak a felek, hogy a tartós kapcsolat mozgatórugója a nyitottság. Ha például a kedves, „minden férfi hűtlen” elvvel élő, és ebbe beletörődő hölgyismerősömet vesszük alapul, esetében a szex tulajdonképpen már nem is csalfaság, hiszen kimondatlanul is engedélyezett – a hűség fogalma így értelmét veszti. Én azonban maradnék a klasszikus felfogásnál: a szex (és annak bármilyen formája) már bizony hűtlenség. Nálam a csók sem fér bele – mondjuk az akkor sem, ha nyitott kapcsolatra, vagy édeshármasra gondolok. Innentől fogva pedig az érzelmi megcsalás már csak hab a tortán, rettentően felbosszant, amikor valaki egy párkapcsolat burkából hiteget egy kívülállót (elhagyom majd, és boldogok legyünk – persze, sohanapján kiskedden!), hiszen azzal mindenkit megaláz. Ami azonban az áltatóknál is jobban dühít, amikor a porig alázott megcsalt fél megbocsát… Oké, egyszer még azt mondom, rendben, szereti a párját, és elfogadja, hogy emberek vagyunk, hibázhatunk. Na, de másodszor már morgok…
Őszinte véleményem: igen a férfi hajlamos a hűtlenségre – egészen addig, míg szerelembe nem esik. A nők zsigerből ismerik és alkalmazzák a férfiszelídítés mesterhármasát, azonban gyakran eltaktikázzák magukat. A három fogást ugyanis egyszerre, de mindig más elegyben szükséges használni. Menjünk sorban! Egyik praktika, hogy a férfi ösztönzésével, és hiúságának simogatásával értelmet kell adni az életének. (Ne nevess!) Ambíciótámogatással csökkenthető a fent említett Pató Pál-effektus (Ej, ráérünk arra még!), a férfi nem a jövőről álmodozik, hanem a jelenben cselekszik majd. De vigyázat, a lelkesítés könnyen cseszegetés-érzetbe fordulhat, a motiváció elvárásokká duzzadhat, a nyakba szakadó terheken pedig valahol könnyíteni kell… És hidd el, nem otthon fog.
A második fogás a kötődés kialakítása. Mi férfiak nem vagyunk érzéketlenek, csak magasabban van az ingerküszöbünk, nehezebben esünk valódi szerelembe, inkább jellemző, hogy érzelemnek hitt rajongást táplálunk a másik iránt. Igen ám, de az imádat leginkább a külsőségekről szól, éppen ezért gyorsan illanó. Meg kell teremteni a valódi érzelmek táptalaját – például közös programokkal, vagy beszélgetésekkel. Valamint, kedves hölgyek, tanácsos visszaszorítanotok a tipikusan bosszantó tulajdonságaitokat: hiszti, számonkérés és akaszkodás. Jó, tudom, egyetlen nő sem hisztizik, nem kér számon és még véletlenül sem akaszkodik… :) Csak annyit mondok, legalább kétszer fontoljátok meg a szavaitokat, mielőtt méltatlankodni kezdenétek! :) A hiedelmekkel ellentétben az álomnő nem egy szépelgő műmaca, vagy elérhetetlen, tökéletes díva, hanem egy hús-vér, humoros és életteli személyiség, aki a hibákat is képes kedvesen felróni. És ő maga is képes hibázni. Akivel úgy lehet „hülyéskedni”, hogy ő mindvégig megőrzi női mivoltát, tehát nem aljasul le, vagy viselkedik kiábrándítóan. De hogyan kapcsolódik mindez a hűtlenséghez? A kötődés lelkiismeretfurdalást gerjeszt, ha van érzelem, a férfit sokkal nehezebben szédíti meg a kísértés. Ükanyai „jó tanács”, hogy a férfit gyerekkel lehet leginkább megfogni. Ne! Ne! Ne! Tessék elfelejteni! Egy gyerek soha nem jelent orvosságot a boldogtalanságra, cserébe a vele járó felelősséggel könnyen mélyítheti azt.
Eljutottunk a harmadik fortélyhoz, a folytonos megújuláshoz. Miért keresne a férfi új és újabb kihívást, ha különösebb küzdelem nélkül otthon is kalandozhat? Sajnos sok párkapcsolat idővel unalomba fullad. Hablatyolhatok én itt ösztönzésről, kötődés kialakításról, ha férfi nem kapja meg otthon a kielégítő szexet, máshol keresi majd. A szexuális nyitottság (nagyon-nagyon) fontos, a pároknak már a kapcsolat elején beszélni kellene a határokról, akkor hamar kiderülne, ki mire vágyik. Az intimtudás folyton bővíthető, rengeteg apróság rejtezik egymás testén ahhoz, hogy egy életre kitartson a felfedezés izgalma. Igen, de ehhez kívánatosnak kell maradni egymás számára – a testen kívül az elmét is szükséges izzásban tartanunk! Ne legyenek a kapcsolatban se tabuk, se megalázónak tartott szexuális helyzetek. Ha valami a szexben nem passzol, ti sem illetek össze. Vagy legalábbis esélyessé válik a hűtlenség. A vágy ugyanis megtagadhatatlan, ha a partneredben él valamiféle ki nem teljesedett szexuális fantázia, az bizony előbb-utóbb utat tör magának. Ha összeadódik az otthoni ingerhiánnyal, a hűtlenség a maga szükséges titkolózásával, illetve tiltottságával könnyen szexuális ajzószerré válhat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden szexuális játékot vállalj be csak azért, hogy magad mellett tartsd a férfit! Igen, egy kapcsolatért küzdeni kell, de nem meghasonulva, vagy behódolva. Van az a pont, amikor muszáj belátni: nincs tovább. Ez a pont egyébként általában sokkal korábban jön el, mint amikor a nők belátják és elfogadják…
Most, hogy a befejezés előtt visszaolvastam, eléggé hímsovinisztának tűnik a bejegyzésem, pedig még véletlenül sem annak szántam. Hiszem, hogy a férfiaknak is rengeteg áldozatot kell hozniuk a kiegyensúlyozott párkapcsolatért. Egy férfimagazin blogján valószínűleg az udvarlás fontosságáról írnék, arról, hogy csak azért ne alakítsanak ki viszonyokat, hogy legyen kivel – szó szerint – elb@szni az időt, illetve arról szólnék, hogy a nőnek mindig szeretettnek és vonzónak kell éreznie magát. De legyen szó férfiról, vagy nőről, az önkontroll a vággyal szemben hosszútávon hasznosíthatatlan, a megoldás – vagy segítség? – mindig a partner „erejében” rejlik. Éppen ezért azt gondolom, hogy hölgyismerősömből az aktuális csalódottsága szólt a „minden férfi hűtlen” kijelentése mögül. Vannak hűséges férfiak – pontosabban fogalmazva, tudnak a férfiak hűségesek lenni. Minden a balanszon múlik. Mert bizony egy párkapcsolatot nem kialakítani, hanem egyensúlyban tartani nehéz. Nehéz, de nem lehetetlen.
Ti mit gondoltok a témáról? A szerzői Facebook oldalamon bátran kötekedhettek, beszólhattok, vagy helyeselhettek! :)
Tetszett a bejegyzés? Akkor a Szeress jobban! című regényemet is szeretni fogod!
Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől? Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet. Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.
