BlogÍgy gondolom

Beszéljünk a felszínes emberekről!

Előző heti blogbejegyzésem kapcsán meglehetősen sok komment érkezett a szerzői Facebook oldalamra! Éljen! Hurrá! De jó! Egyrészt örülök az érdeklődéseteknek, másrészt további töprengésre késztettek. A gondolataitokat olvasva többször szembekerült velem például a felszínesség kérdése. Az egyik hozzászólás így hangzott:
“Ahogy olvastam az eddigieket, meg másoktól hallok egy-két dolgot, mindenkinek, vagy legalábbis a többségnek szüksége lenne társra. De akkor miért ennyire érdektelen másokkal szemben mindenki? Miért adnak ennyire a külsőségekre és a felszínes dolgokra?”

Eltűnődtem azon, vajon miből fakadhat a felszínesség problematikája. Mi lehet az oka annak, hogy az emberi kapcsolatok egyre álságosabbak, sőt már-már áttetszően vékonyak? A jelenség töredékét már a saját bőrömön is érzem. Tény, a felszínesség egyre aktuálisabb, virálisabb jelenség, és meggyőződésem szerint van “némi” köze a ránk szakadó kütyükorszakhoz. Igen-igen, a mobiljainkhoz! Hülyeséget beszélek, hiszen a telefonjainkat nyomkodva a különböző közösségi média appokkal gyakorlatilag non-stop kapcsolatban maradhatunk az ismerőseinkkel? Az csak látszat, a technika eközben ugyanis szépen-lassan elszeparál bennünket egymástól. Gondoljatok csak bele, a szemtől-szemben zajló kommunikáció helyett a saját gondolataink között, az éppen aktuális hangulatunk csapdájában vergődve, a másik fél reakcióit kizárólag rajzolt emojikból ismerve pötyögjük a válaszainkat. Ez tulajdonképpen borzalmasan magányos helyzet. Az ember viszont alkalmazkodásra hajlamos teremtmény, idővel a legcudarabb szituációkhoz is zokszó nélkül, szinte önmagunk számára is észrevétlenül alkalmazkodunk. Burokba vonódunk. Ne értsetek félre, nem vagyok kütyüellenes, sőt… (Bár inkább olvass inkább könyveket… Lakatos Levente regényeket… Muhahaha :D :D :D)

Amikor párkapcsolati tanácsokat kérnek tőlem, gyakran azt nyomatom, hogy mielőtt egy másik embert próbálunk elfogadni – és vele elfogadtatni a saját ügyes-bajos dolgainkat –, muszáj felfedeznünk önmagunkat, illetve az elvárásoktól mentes igényeinket. Mert biza` akkor sem mindig a másik a hülye, ha meggyőződéssel állítjuk… A tiszta önismerethez egyedüllét szükséges, ami viszont csak akkor értékes, ha magunkba fordulva, gondolkodva hasznosítjuk. Sokan azonban magányukban éppen a gondolkodás terhe elől igyekeznek elmenekülni, ez vezet unatkozáshoz, a totális érdektelenséghez, ami ellen kiváló ellenszer számukra az appokkal zsúfolt telefonjuk. Miért iszkolnak? Mert egy mentális önvizsgálat bizony általában fájdalmas folyamat, utólag gyakran érezzük a viselkedésünket és a gondolatainkat kínosnak. Pedig ez természetes! Pláne, hogy az ember az élete utolsó percéig fejlődik. Valószínűleg néhány hónap, vagy év múltán ezt a bejegyezést – a stílusa, vagy a tartalmának bizonyos részei miatt – a fejemet fogva olvasom majd vissza. Megbánni azonban soha nem fogom. Ha ugyanis csak olyasmi dolgokba fognék, melyekben tökéletes figuraként tetszeleghetek, vajmi kevés színem maradna. Mert tökéletlen vagyok, az idő és tapasztalat tesz napról, napra többé. A tapasztalatok a sors nyaklevesei (a sikerek a fejsimogatásai), ha lázadsz ellenük, esetleg rafináltan csak a kellemeset keresed, a felszínesség felé haladsz. Nem vitás, a sorsfülesek gyakran nagyot csattannak, mégsem tanácsos elszaladni előlük! A sikereink mellett ezeket is büszkén kell vállalnunk, hiszen talán az elért eredményeknél is értékesebbek.

A felszínes emberek számottevő részének nagy problémája, hogy nem ismerik önmagukat, a magányos perceiket silány módon elpazarolják. Utóbbi okán a személyiségüknek nincsenek árnyalatai, a hétköznapi témákon felül nehezen lehet velük közös nevezőt találni. Üresek a lelkizéshez, az életük jelentős részét ezért a viszontagságosan felfedezhető gondolatvilág helyett a könnyen alakítható külsőségeknek szentelik. Nem az értékek, hanem a márkák jelentik számukra a mércét. Tiszta sor! De! És még csak most jön a java, van  a felszínességnek egy másik, még hétköznapibb “kórokozója”… :)

Azt gondolom, hogy egyre több a félelemből felszínessé vált ember. Nekik bizony volna igényük értékes beszélgetésekre, de félnek a különböző csalódásoktól, ezért inkább nem engednek magukhoz közel másokat, ergo hosszútávon felszínessé válnak. Védekezés, hogy ne sértsék meg, ne csalják meg, ne űzzenek belőle gúnyt, ne játszanak vele, ne, ne, ne… És ismét visszakanyarodom a kütyükhöz: abban a paranoiás világban, ahol az emberek két gombnyomással bármit – akár egy másik ember legféltettebb titkait is – kiposztolhatnak, hogyan nyílhatnánk meg, és beszélhetnénk a belső démonjainkról? Hogyan is lehetne őszintén, védőháló nélkül, szabadesve kitárulkoznunk, miközben körülöttünk minden rögzít, feltölt és megoszt? Facebook, Twitter, Instagram, Snapchat, Viber, WhatsApp, Skype, stb… Az óvatosság egészen egyszerűen beszorítja az őszinte gondolatokat. Elárulni egymást manapság már-már kézenfekvően könnyű. Csak egyetlen meggondolatlan másodperc, és az ember máris beterítette az internetet a másik szennyesével – gyenge pillanatai pedig bizony a legmegbízhatóbbnak tartott embereknek is van… Bosszúból ex-barátnők pucér fotóit töltik fel, kitárulkozó beszélgetéseket osztanak meg és videó-, illetve hangfelvételek terjednek a legkiszolgáltatottabb helyzetben tett vallomásokról. Ne mondd, hogy te ezektől nem tartasz, és nem fogod vissza magad… Nem csoda, hogy az önvédelemből fakadó bizalmatlanság erősebb a bizalomnál. Ébresztő, egymást tesszük felszínessé!

Amennyire hasznos a mindennapi technológia, annyira könnyen vághatja haza az életünket. Eközben hangsúlyozom, például az okostelefonokra szükség van, könnyítenek az életünkön, csak ne hagyjuk túlnőni azokon, amire teremtettek! Meg kell tanulnunk a lehetőségeinket integrálnunk! A kütyük kezelésének elsajátítása után itt az ideje átismételni a régi képességeinket! Ahelyett, hogy közvetítőmasinák mögé bújnánk, és hagynánk, hogy a virtuális világ kiszipolyozza az emberi jellemvonásainkat, kezdjünk el élni! Nem szabad félnünk másokat a lelkünk mélyig, talán egészen a legaljáig engednünk! Nem szabad rettegnünk a csalódástól, az ugyanis józan ésszel belegondolva csak erősít bennünket! Ne tartsuk takarékon a lángot, hagyjuk, hogy perzseljen – és néha megégessen! Kockázat nélkül nincs boldogság. És higgyétek el, ha valaki azt érzi, megtisztelitek a bizalmatokkal, előbb-utóbb viszonozni fogja. Az emberi kapcsolat értéke pedig felülírja majd a bizalmatlanságot. Gondoljatok a jelenre úgy, mint az emberiség apályos időszakára: a víz, iszapot hagyva maga után visszahúzódott, de szükségszerűen újra eljön majd a dagály. Akkor a felszínes emberek is újra víz alá kerülnek.
Engedjünk! Éljünk! Tapasztaljunk! Bízzunk! És ne éljünk vissza mások bizalmával! A bátorság a félelem ellenszere!
Szeressünk bátran!

Tetszett a bejegyzés? Akkor a Szeress jobban! című regényemet is szeretni fogod!

b284033Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől? Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet. Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.

Libri Bookline E-könyv

Címkék

Lakatos Levente

Kétszeres Aranykönyv-díjas író. Háromszor választották a Magyar Könyvek Viadalán az év írójának. 2015-ben a Glamour magazin olvasói a legsármosabb férfinak választották.

Ezek is érdekelhetnek még!

Hozzászólás

Close
Close