BlogÍgy gondolom

Ribanc, szexmániás vagy boldogtalan?

Múlt heti, a férfiúi hűtlenségről szóló bejegyzésemre nagggyon-nagggyon sok visszajelzés érkezett tőletek. Általában egyetértettetek a leírtakkal, de többen felvetettétek: ha csalfaságról van szó, bizony a nők sem különbek Deákné vásznánál (ez esetben a férfiaknál). Megleptetek, nem számítottam ilyesfajta őszinte – beismerő? – reakcióra, hozzászólásaitokkal egy meglehetősen tabuként kezelt témába nyúltatok bele. Könyékig. Aztán engem is belerángattatok, amikor azt kértétek, írjak saját véleményt a női hűtlenségről. Merész vállalkozás ez egy férfitól, de már csak azért is állok elébe, mert képtelen vagyok nektek nemet mondani… :)

Tapasztalataim szerint az emberek többsége tudomást sem akar venni arról, hogy a női hűtlenség “bűne” egyáltalán létezik. A csalfa nő köznyelvi megfelelője a ribanc (ez a szó mára gyűjtőkifejezéssé nőtte ki magát, nagyjából a buzi-jelző női megfelelője), és éppen az előítéletesség az oka annak, hogy személyes történeteket is csak kifejezetten elvétve hallani. Renoméjukat féltve a nők körültekintőbben lépnek félre, a kaland minden egyes részletét előre lesakkozzák magukban, alibit is gyártanak. A titok, míg a lelkiismeret bírja, valóban rejtve marad. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb férfinak valószínűleg eszébe sem jut, hogy a párjuk megcsalhatja, mert vagy kiegyensúlyozott az egójuk, vagy leköti a figyelmüket a saját hűtlenségük kitervelése… Persze akadnak kontrollmániás férfiak, akiknél aggasztó mértékeket ölt a féltékenység, ők általában kisebbségi komplexussal küzdenek. Vagy a saját elcsábíthatóságukból kiindulva folyton gyanakodnak… De ez már egy másik történet.

A rafinéria valahol érthető, nyilván egyetlen nő sem szeretné, ha őszintesége nyomán leribancoznák és pellengérre állítanák. Sztorik hiányában azonban a struccpolitika érvényesül: fejünket homokba dugva hajlamosak vagyunk elhinni, hogy (bocs, csak nem akarok szóismételni) a gyengébbik nem zsigerileg hűséges. A nagy fenét! A nők is emberek. A nőket is anya szülte. A nők is éreznek. A nők is megbotlanak. Ám csak azért, mert a hűtlen fél lába között nincs ott az a tizenvalahány – esetleg huszonvalahány – centiméter, még nem szabad szigorúbban ítélkezni felette! Még nektek sem, kedves blogolvasó hölgyek! Azért szólítalak meg benneteket, mert a legtöbb hozzászólásból az derült ki a számomra, hogy sokkal kritikusabbak vagytok a félrelépő nőtársaitokkal szemben, mint a férfiakkal… Mintha (bocs újra!) az erősebbik nem félrelépései ne lennének annyira elítélendőek, mint a nőké… Mintha megbocsáthatóbb volna, ha egy férfi bújik idegen ágyba… Ha múltkor hímsovinizmusba hajlottam, most jöjjön egy kifejezetten emancipált gondolat: hűtlenség tekintetében sincs különbség nő és férfi között – tehát egyik sem lehet bűnösebb, vagy hűtlenebb a másiknál! (Ezt a “férfigyűlölő” feministáknak is üzenem…)

Egy tanács nyitottabb hölgyeknek (amiért lehet, hogy férfitársaim legszívesebben leütnének majd egy sörösüveggel): ne védjetek bennünket, mert arcátlan módon visszaélünk az elnézésetekkel! Ha ti magatok is úgy tartjátok, hogy a férfi félrelépése kevésbé elítélendő (mert vadász, mert szüksége van a kalandozásra, mert csak így megtartható, mert…, mert…, mert…), akkor ezzel bizony legitimáljátok, hogy orrba-szájba csaljanak benneteket. Ez pedig nem más, mint beletörődés a megaláztatásba, amitől én személy szerint lefejelem az íróasztalomat… (Elképesztő, hogy mennyi “pontpontpont”-ot használok ebben a bejegyzésben… Elgondolkodtatás céljából…) Egy ember sem tűrheti el, hogy megalázzák!

Szóval, míg a hűtlen férfi könnyen a “hibázik, hiszen pasi” megítélés alá kerül, ugyanezen bűnéért egy nő az esetek kilencvenkilenc százalékában élből ribanccá válik. Az ítélkezők többségét az illető háttérsztorija sem érdekli, csak a lábszéttárás makacs tényét hajtogatják, pedig az okok mindig kifejezetten fontosak. Soha nem maga a botlás (igaz ez bármilyen emberi hibára kivetítve), hanem a ballépésig vezető út az igazán érdekes. Persze a félrelépőt semmi nem mentesítheti tette terhe alól, de pusztán a tanulság levonása érdekében is érdemes meghallgatni a felszín alatt lüktető motivációt. Mert abban gondolom, megegyezhetünk, hogy a megcsalás mindig valamilyen hiány következménye. Miféle hiányra gondolok? Ami a férfiak esetében az izgalomhiány (ellaposodik a kapcsolat, unalmas már a szex, stb… – ezekről az előző bejegyzésemben írtam), az a nőknél az elhanyagoltság-érzet.

A női hűség alapja a figyelmesség – meggyőződésem, hogy kezdetben csupán odafigyeléssel már boldoggá tehető egy nő. A figyelmességnek (virág a randira, udvarias viselkedés, illemtudás, ilyesmik…) azonban egy idő után gondolatolvasásba kell fordulnia. Igen, az a nagy helyzet, hogy míg a férfiakat kifejezetten idegesíti (“majd jelzem, ha van valami bajom, jó?!” – ismerős?), a nők imádják, sőt általában elvárják a párjuktól, hogy a kimondatlanul maradt gondolataikban olvasson. Ezen lappangó gondolatok közé sorolnám például a szokásosnál nagyobb – vagy eltérő – szexuális igényt, mely míg a nők szemben szégyenletes (mert ribancos…), a férfiakéban rendkívül vonzó lehet…

Az elvárt gondolatolvasás meghiúsulása egyébként meglehetősen gyakori párkapcsolati gikszer. Míg a nő egyértelműnek vél valamit, ezért pedig igényel is valami mást, a férfinak pedig fogalma sincs arról, hogy elvárásokat támasztanak vele szemben. A folytatásban a nő vagy lenyeli a békát, vagy számon kér – egyik sem végződik túl örömtelien. Szóval lányok, hölgyek, asszonyok, előzzétek meg a problémát és BESZÉLJETEK! Ahhoz ugyanis, hogy a férfiak kiolvashassák a gondolataitokat, muszáj megnyílnotok! A gondolatolvasás kizárólag szoros lelki kötelék mellett kivitelezhető bravúr, és elengedhetetlen eleme, hogy a férfi valóban társának tekintse a partnerét. Ha egy pasi magasról tesz arra, hogy mit szeretnétek, nem félrelépni, hanem mielőbb dobbantani kell!

Gyakori jelenség, hogy a gondolatolvasás az idő múlásával fontosságát veszti, mert a férfi nyeregben érzi magát, elkényelmesedik, esetleg azt gondolja a kapcsoltról, hogy az már kiállta az idő próbáját… Ezekben az esetekben a rózsaszín köd oszladozni kezd, a nőt pedig az elketyegő tűrési időszak után meglegyinti a boldogtalanság szájszagú lehelete. (Fúj!) Aztán szépen-lassan a kapcsolata helyett más örömforrásokat keres (rágót – ha érted a hasonlatot…): “szerelemmentő” gyereket, házi kedvencet, csokoládét és/vagy egy szeretőt. Esetleg többet.

Ezen a ponton, a teljesség érdekében meg kell említenem valamit! Erre a bejegyzésre készülve kértem, és több hűtlen hölgytől is kaptam saját történetet (ezeket egyébként a jövőben szeretném majd megosztani veletek). Többeknél felmerült, hogy valamiféle lázadás gyanánt, vagy szexmániától vezérelve tartanak a párjuk mellett szeretőket. Ők akarva, vagy akaratlanul, de szembemennek a klasszikus női szereppel. A helyzetük kicsit összetettebb, de ugyanúgy hiányérzet vezérli. De ez megint csak egy másik történet…

Egy szó, mint száz: teljesen mindegy, hogy egy párkapcsolatban a férfi, vagy a nő lép félre! Bármelyikük is legyen a csalfa, a helyzet kialakulásában mindkét fél ugyanannyira (és egyáltalán nem) hibás. A felek, ahelyett, hogy ujjal mutogatnának egymásra, inkább keressék meg a kapcsolat kisiklató pontjait, és tanuljanak belőle. Mert mindig, mindenből van mit tanulni!

Véleményem nem változott: anélkül, hogy bárki felett ítélkeznék, továbbra sem tartom gerinces megoldásnak a hűtlenkedést, sőt, azt gondolom, a félrelépések csak tetézik a gondokat. Ha valaki a hűtlenség küszöbéig ér, érdemes elgondolkodni azon, van-e értelme folytatnia a kapcsolatát! Hiszen egy boldogtalan viszonyban a partnere, valamint a saját jövőjét is erősen korlátozza. Mi értelme egy párkapcsolatnak, ha hazugsággal fertőzve telik?! Ugye, semmi?

Tetszett a bejegyzés? Akkor a Szeress jobban! című regényemet is szeretni fogod!

b284033Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől? Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet. Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.

Libri Bookline E-könyv

Címkék

Lakatos Levente

Kétszeres Aranykönyv-díjas író. Háromszor választották a Magyar Könyvek Viadalán az év írójának. 2015-ben a Glamour magazin olvasói a legsármosabb férfinak választották.

Ezek is érdekelhetnek még!

Hozzászólás

Close