„Elliott szerint a vérbeli férfi ismérve a hiba nélküliség. Szilárd meggyőződése, hogy egy férfi csak akkor lehet felhőtlenül boldog, ha vastag a pénztárcája, népszerű a saját köreiben, és nem utolsósorban feledhetetlen szeretőként emlegetik. Ha valamelyik összetevő hiányzik, siker ide vagy oda, a szerencsétlen flótás boldogtalanságra kárhoztatott.
Amikor Ell először osztotta meg vele a hiba nélküliségről szóló eszméit, Barbi a kifejezést furcsállva visszakérdezett, hogy a tökéletességre gondol-e. A férfi kinevette. Szerinte tökéletes csak a vérbeli nő, hiba nélküli pedig kizárólag egy vérbeli férfi lehet, és míg az előbbi kifejezés a külsőségekre, az utóbbi a belső tulajdonságokra vonatkozik. Elliott meglátása szerint tehát, míg a férfi személyiségében is, a nő csupán a domborulatai tekintetében jeleskedhet. Barbi hosszan ízlelgette a bosszantó, hímsoviniszta gondolatsort, aztán kiegyezett magával abban, hogy minden férfi túlértékeli a lába közé teremtetett plusz centimétereket. Elliott egyre gyakrabban előtüremkedő arroganciája szerencsére eltörpül előnyös tulajdonságai mellett. A jóképű és sikeres férfi minden tekintetben biztonságot nyújt a lány számára, aki ezért, míg lehetősége adatik rá, biztosítja arról, hogy számára ő vérbeli férfi. Mert a szeretettől túlcsorduló, vérbeli nőneknem nagy ár ezt-azt lenyelnie a boldogságért.”
A fenti részlet a Szeress jobban! című regényem első fejezetéből. A teljes fejezetet ide kattintva olvashatjátok el!
Amikor a december 2-án megjelent új, Szeress jobban! című regényemet írtam, legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy az első fejezetben lejegyzett, szándékosan eltorzított nemi nézőpont hirtelen a hétköznapjaink részévé válik. Pedig lassan egy hete „a nagy magyar genderbotrány” tematizálja a közbeszédet. Néhány mondatban összefoglalom a történteket, hátha valaki kimaradt a „jóból”: a kormánypárt legutóbbi kongresszusát követően Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy szeretnék, ha lányaik az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekik. Őszintén szólva azt, hogy a többes szám kikre vonatkozik, ergo kiknek az álláspontját osztotta meg a nagyérdeművel Kövér, fogalmam sincs. A férfiakét? A politikusokét? A bajszosakét? A pocakosokét? Tényleg nem tudom, de igazából nem is érdekel. A magánvéleménnyel nincsen gondom, felőlem bárki akkora butaságot mondhat, amekkorát csak akar, a lényeg, hogy ne akarja a szemléletét örök igazságként rám tukmálni… Mert hát ennek most eléggé olyan a szaga… Ráadásul Kövér úr hazánk harmadik legmagasabb közjogi méltósága, szavai sok-sok (azt nem merem írni, hogy milliós nagyságrendű, mert szerintem túloznék) ember számára szentek és sérthetetlenek. Követendőek. Pláne akkor, ha valaki befolyásolható… És, hát a történelemórákról tudjuk, mennyire elvakultak tudnak lenni az emberek, ha egy-egy magát vezérnek kikiáltó önti rájuk a saját igazát. Már a megmondószerep felpróbálása is félelmetes.
A botrányt csak tetézte, hogy a Kövér-beszéd után röviddel napvilágot látott egy, az énekes Kovács Ákos által adott televíziós interjú, amelyben elmondja, szerinte a nők dolga nem a karrierépítés, hanem az, hogy a „női princípiumot” (értsd: vezéreszmét, alapgondolatot) beteljesítve tartozzanak valakihez, akinek aztán gyereket szüljenek. Gyönyörű gondolat – a sötét középkorban. Ákos igencsak hímsoviniszta nyilatkozata arra sarkallta az őt támogató Telekomot, hogy felbontsák a vele kötött szponzori szerződésüket. A távközlési társaság álláspontja szerint az énekes nyilatkozata nem összeegyeztethető a vállalatcsoport hitvallásával és értékrendjével. A hír bombaként robbant – nem kevés pénzről lehet szó –, mire reagálva kicsiny országunk kormánya úgy döntött, feddés gyanánt felbontanak állami, telekomos szerződéseket. Teszik mindezt azért, hogy jelezzék a cég felé, a magyar demokráciában törvényellenes valakit a véleménye miatt hátrányba helyezni. Agybaj. Egyrészt lépésével a kormány sem tesz másként, minthogy valakit (ebben az esetben valamit, tehát egy céget) büntet a véleménye miatt. Másrészt, ha nekem volna egy vállalkozásom, a kormány beleszólása nélkül szeretném eldönteni, hogy kinek osztok a szponzorációs keretből. A Telekom piaci vállalkozás, egyetlen cégnek sem kötelező másokkal üzletelnie. Az persze más kérdés, hogy milyen szerződés kötötte össze Ákost és a Telekomot, erről azonban jelenleg csak a két fél tudhat. Ha Ákos úgy érzi, jogtalanul jártak el vele, forduljon jogorvoslatért a megfelelő szervekhez. De ebben a felállásban a kormány közbelépése olyan, mint amikor az apuka önhatalmúlag pofán veri a fiával kekeckedő srácot. Egyrészt nem biztos, hogy a drága apunak igaza van, másrészt ez vegytiszta önbíráskodás, ami szintén nincs rendjén. Nem igaz?
A történet hatalmi harcba fordult, mostanra sokan talán azt is kezdik elfelejteni, miből burjánzott el a balhé. A női egyenjogúságtól indultunk. Mindenekelőtt szögezzük le: meglátásom szerint Kövér László és Ákos véleménye sincs (nagyon nincs) rendben. A nőknek nem kell megmondani, hogyan éljenek, tudják azt maguktól. Ha valaki azt gondolja, a nők eligazításra szorulnak, a saját sekélyességét bizonygatja. Pláne, hogy a modern és felvilágosult nő tudálékossággal semmiképpen nem irányítható. A szülésről sem kell a nőket győzködni! Hiszen az ösztön vagy erősebb a férfiúi parancsszónál, vagy egyáltalán nincsen – és mindkét álláspont abszolút elfogadható. Szabad országban élünk, a törvényeket betartva mindenki eldöntheti, hogyan kíván élni. Az íratlan szabályokat pedig nem a politika, hanem az egyén maga hozza. Ez nem vélemény, hanem tény. Jog. És bárki, aki a népszerűségét, vagy a lehetőségét kihasználva befolyásolni akar bennünket, véleményem szerint alattomos manipulátor és erkölcsi értelemben véve bűnt követ el.
Oké, a botrányról szóló véleményemet már ismeritek, a bejegyzés folytatásában inkább arra keresem a választ, hogy vajon mi sarkallhat egy férfit arra, hogy kiszabja a nő helyét. A Szeress jobban! című regényemben (és a bejegyzés elején belőle közölt részletben) feltűnő Elliott Josef Barnes egy jómódú család sarja, a hatalom szerelmese. Amikor összejön a kötet egyik főszereplőjével, Barbival, a lány úgy érzi, megfogta az Isten lábát, amiért Elliott a klasszikus értékrendek szerinti férfiként viselkedik. Igen ám, de hamarosan kiderül, a klasszikus értékrendhez, az udvarláson felül az elvakult irányításmánia is hozzátartozik. Elliott például szeret dominálni az ágyban és bár látja, hogy a barátnőjének ez nincs ínyére, a lány simulékonyságát kihasználva, megerősítő kérdésekkel (mert a látszat ellenére egyáltalán nem biztos önmagában) igyekszik igazolni a saját tökéletességét. Igent kell neki mondani, különben haragjától leszakad az ég. Igen, a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Barbi a saját érdekében szó nélkül tűri a rosszat, de valljuk be, ilyen helyzetben sajnos sok nő tesz hasonlóképpen. A regény éppen azt az időszakot dolgozza fel, amikor Barbi megelégeli az alárendeltséget, ebből kifolyólag kitör a háború… A szép szavak elcsúnyulnak… Elcsattan egy pofon… Megkezdődik a terror… Vagyis csak megkezdődne, ha a lány hagyná… :) Arról, hogy pontosan mi történt ezután, Barbi miként tudott kiszabadulni a férfi elnyomása alól, illetve ki mellett talált menedékre, a regényből kiderül! :)
Azt gondolom, hogy a férfiszerepeket a kisebbségi komplexusokkal küzdő és/vagy a hatalommániától elvakult úriemberek igyekeznek minél markánsabban körvonalazni. Azok a férfiak jelölik ki a nők határait, akik attól tartanak, hogy az általuk „gyengébb nemként” számon tartott hölgyek korlátozni kezdi szabadságukat. Vagy kiderül, hogy bizonyos kérdésekben okosabbak, rátermettebbek, esetleg bátrabbak. Mert bizony ez sem kizárt, sőt… Ha a saját házam táján nézek körül, főleg nők vesznek körül a munkámban, általában hölgyekkel kommunikálok. Valójában engem ösztönöz a nőtársaság és egy pillanatig sem tartok attól, hogy valamelyik megpróbálná letörni a szárnyaimat. Sőt…
Az a nagy helyzet uraim, hogy a nemi szerepek kérdése már eldőlt: nő és férfi egyenlő jogokkal rendelkezik, aki pedig ezt nem tartja tiszteletben, törvényt sért. Nem mellesleg magányos és kirekesztett lesz, amiért a középkori felfogásával képtelen beilleszkedni a felvilágosult világba. Egy-két hasonszőrű havert találhatnak, de azzal nincsenek előrébb az Animánia című rajzfilmből ismert két, világuralomra vágyó Bunkó és a Vész nevű bénázó patkánynál…
Szó se róla, a felvilágosodás ellenére a nemi szerepek természetesen megmaradnak, a férfi például nem fog gyereket szülni. Tiszta sor, már a felvetés is megmosolyogtató, nem igaz?! Ahogy az is elfogadható nézőpont, hogy a férfi udvaroljon a nőnek… (Jómagam liberális nézőponttal megáldott, de gyökereiben konzervatív felfogású fiú vagyok…) De a leginkább elfogadható azt hiszem mindenképpen az, hogy az embereket a teljesítményük és a személyiségük alapján ítéljük meg. Az én álláspontom szerint megítélni lehet, elítélni nem szabad. Minden ember élete, karrierépítése, ízlése és társkeresése tiszteletet érdemel. Hiszen a világ attól válik egyre színesebbé, ha a megszokásokon felülemelkedve az ember felvállalja önmagát.
Hölgyeim, valósítsátok meg önmagatokat – akár a karrierépítésben, akár a gyermeknevelésben teljesedtek ki! És soha ne hagyjátok, hogy egy férfi szabja meg az utatokat! Ne tűrjetek! Se megalázó szavakat. Se elnyomást. Se pofonokat. Éljetek! Bátran! Szabadon!
Ha van történetetek a témában, amelyet szívesen megosztanátok velem, írjátok meg a Facebook oldalamon! :)
Tetszett a bejegyzés? Akkor a Szeress jobban! című regényemet is szeretni fogod!
Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől? Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet. Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.
