Anna+AntonElőzménynovellákIngyenes

Anna+Anton: Rázd meg, gyerünk, vetkőzz!

Néhány, a tökéletes olvasmányélményt elősegítő gondolat a novella előtt:

  • Az ingyenesen olvasható Anna+Anton novellasorozat az Aktus című regényemhez kapcsolódik és úgynevezett előzménynovellák alkotják. Összesen öt előzménynovella született, ezek mind az Aktus cselekménye előtt játszódnak
  • Ez a novella például két évvel a regény első fejezetében olvasható incidens előtt játszódik
  • Ez a novella Anton szemszögéből íródott

Minden jog fenntartva. A novella sem egészében, sem részleteiben nem másolható és nem közölhető a szerző beleegyezése nélkül.


Anna+Anton: Rázd meg, gyerünk, vetkőzz!

3. Aktus előzménynovella, írta: Lakatos Levente

 

Két évvel az incidens előtt

2013. március 8., csütörtök késő este

Anton

– Nem hiszem el, hogy ezen most komolyan megsértődtél! – Röhögöm el magam a vállamra mért ütés helyét masszírozva, amint Anna után baktatok a panelház lépcsőfokain.

A négyszintes épületből kispórolták a liftet, az ember kiköpi a tüdejét, mire a legfelső emeletre ér. Kivéve persze Annát, aki velem ellentétben oly’ könnyedén veszi az akadályt, mintha szárnyai nőttek volna, és azok reptetnék. Na jó, nem teljesen! Ha ugyanis repülne, nem riszálná az orrom előtt azt a formás seggét, melybe szívem szerint most azonnal beleharapnék. De legalább megmarkolnám.
– Lehetnél egy kicsit csendesebb! – Ahogy hátrasandít, hogy haragos tekintetével ostorozzon, lófarokba fogott haja kacéran ugrál a feje búbján.

Elképesztő, hogy ennek a nőnek az összes porcikája, még a kislábujja is felizgat. Utóbbit szopogatnám, a hajába pedig belecsimpaszkodnék, hogy hátulról… És bár fizikálisan a teste hoz lázba, valójában a teljes lényéért őrült mód rajongok. Egyetlen problémám vele, mely azonban az összes ábrándomat felülírja, hogy nem az enyém.
Istenem, de szeretném végre megkapni!

– Itt normális emberek élnek, akik éjfél körül már alszanak – suttogja dorgálása folytatásaként.

Gonosz mosolyra húzódik a szám, majd elkurjantom magam: – Anna, úgy meg foglak baszni, hogy az egész ház felébred majd a sikítozásodra!

Bármennyire is szeretném, hogy igaz legyen, természetesen nem gondolom komolyan, amit mondtam. A lépcsőházban öblösen visszhangzó kijelentésem minden bizonnyal több lakásba beszűrődött, ezzel pedig elértem a célom, miszerint Anna zavarba jött. Szabály szerint megdermed előttem, kis híján nekiütközöm. Utólag persze szidom magam, amiért kivédtem a koccanást, hisz’ akkor mindenféle mentegetőzés nélkül simulhattam volna hozzá. Nagyon úgy fest, nem ittam eleget az Ördögben, azon a szinten vagyok, amikor már oldódni kezdenek ugyan az amúgy is laza gátlásaim, de még élesek a reflexeim.

– Rohadtul nem vagy vicces! – Sziszegi közvetlenül az arcomba.

– Te viszont rohadtul kívánatos vagy, amikor mérgelődsz – morgom, majd alsó ajkamra harapva a szájára ejtem a tekintetem, mire ő, sejthetően szemét forgatva hátat fordít, hogy ajtót nyisson.

A lakást a bátyám csaja bérli, Anna néhány hónapja költözött be mellé. Imádom ezt a kéglit, tetszik a berendezése, a kialakítása, és az illata. Fiatalos, mégis otthonos, össze sem hasonlítható a bátyámmal közös csótányfészkünkkel. A mi lakásunk ugyan jobb környéken, nagyobb és egy új építésű lakóparkban található, drágán is béreljük, de minden este úgy alszom el, hogy a felhalmozott szennyes reggelre biztosan életre kel a mosogatóban. Lusta disznók az Erős fivérek, és ezt még csak nem is szégyelljük. Bár jobban belegondolva, kettőnk közül én vagyok a trehányabb, hiszen Leon a legtöbb idejét mostanában éppen ebben a lakásban, Maja szobájában tölti. Igen, minden bizonnyal egy olyan nő hiányzik az életemből, aki rendet tartana, vagy legalábbis aki miatt elpakolnék. Milyen szép is volna, ha a bátyám ide cuccolna, Anna pedig átköltözne hozzám… Ideje felébrednem az álmodozásból, mert egy teleszart bilibe lóg a kezem. Egy keserves nyögés kíséretében levágódom a nappali vörös kárpitozású díványára, és bekapcsolom a tévét.

– Te meg mit… – Ripakodik rám Anna, de félbe szakítom.

– Egy sör jól esne, köszönöm!

– Nem az érdekel, hogy mit innál, hanem, hogy mi a fenét csinálsz – morogja.
Somolygok magamban, hiszen pontosan tudtam, mit akart kérdezni, de annyira aranyos, amikor dühében felhúzza a vállát, hogy még egy kicsit tettetem a hülyét: – Tévét nézek, amíg elém nem pördülsz pucéran, hogy jobb programot ajánlj – válaszolom közönyösen, mintha mi sem volna természetesebb.

– Anton – sóhajt gondterhelten, és ujjaival a homlokát kezdi masszírozni. – Nem tudom, hogy emlékszel-e, de vissza kell menned az Ördögbe. Maja vár rád.

– Nem ő az egyetlen nő, aki az Ördögben vár rám – felelem, és csatornát váltok a tévében.

Esküszöm, véletlenül tévedtem a pornócsatornára, de ha már így alakul, ki akarom silabizálni, milyen nyakatekert pózban látom a felvételen szereplő nőt, aki olyan hangot hallat, mint ha éppen most készülne széthasadni a boldogságtól.

– A csaj nagyon élvezi. Kipróbáljuk? Végül is nőnap van – fordulok vigyorogva Annához.

Te jó ég, mennyire dögös a kis elegáns blúzában és szoknyájában, amit az Ördögben tánc előtt és után kell viselnie.

– Kérlek, Anton… – Fáradt tekintettel néz rám, kezében vállfára akasztott, hófehér ruhát tart. – Szeretnék lefeküdni.

Anna holnap kora reggel egy táncszínházi válogatásra hivatalos, ezért ma este csak fél műszaknyi munkát vállalt az Ördögben. Amikor Majának eszébe jutott, hogy lakótársnője a megszokott idő előtt távozik a bárból, megkért, kísérjem haza, és visszafelé vigyem el neki az egyik, a nagy sietségében itthon felejtett váltóruháját. Az egész megbízás hatalmas hülyeségnek tűnt, tekintve, hogy Majának, az Ördög raktárában álló szekrényében mindig lóg legalább két váltóruhája, ráadásul ő a szervezés nagyasszonya, soha semmit nem felejt el. És egyébként is mi a fenének kellene váltóruha, ha csütörtök lévén, néhány órán belül ő is végez a munkával? Sejtésem szerint, mivel Maja tisztában van az érzéseimmel, a rám bízott feladattal valójában segíteni akart, hogy kettesben lehessek Annával. Magyarán vissza sem kell mennem az Ördögbe. Ha pedig a teóriám téves, holnap két perc alatt behízelgem magam Majánál, aki, mintha a kisöccse volnék, mindig megbocsájt.

– Azt mondod, szeretnél lefeküdni. De hát én is erről beszélek – mosolygok, és széttárt karral felé fordulok. – Feküdjünk le együtt. Vagy egymással.

Egy újabb hatalmas sóhajtás kíséretében kifújja a levegőt: – Nem tudlak lekoptatni, igaz?

– Nem – kijelentésemmel ellentétesen helyeslően bólintok, majd egy csatornával tovább léptetem a tévét, a pornót bizarr mód rajzfilmcsatorna követi. – De ne csüggedj ennyire, különben moshatod ki azt hacukát.

Három sajátos tulajdonsága teszi Annát számomra különösen édessé: a vállfelhúzás, a sóhajtozás és az, hogy igyekszik elkerülni a káromkodást. A legédesebb pedig, amikor az utóbbival kapcsolatban megfeledkezik magáról, ahogy most is: – A picsába! – Fakad ki belőle, amikor konstatálja, hogy éppen a padlót söprögeti a fehér ruhával.

– Akaszd fel valahova, és gyere, tedd ide a hatalmas popód – ütögetem meg magam mellett a díványt.

– Szállj már le a seggemről! – Vicsorog, és nagyon úgy fest, teljesen megfeledkezett arról, hogy ő nem káromkodós típus.

A lépcsőházban felfelé baktatva is a fenekére tettem megjegyzést, amin annyira felhúzta magát, hogy a táskájával teljes erővel a vállamra csapott. Nyilván meg sem kottyant az ütés, inkább az lepett meg, hogy Anna tettlegességig fajuló haragra gerjedt. Pedig mindössze csipkelődésnek, ártalmatlan ugratásnak szántam a megjegyzést, pláne, hogy valójában az övé a legizgatóbb segg, amit valaha ráztak előttem. Szóval az egész nem több, mint amikor a fiúk az óvodában huzigálják a nekik tetsző lány copfját. Oké, nem vagyunk már gyerekek, de egy kis játék azért hadd férjen már a kőkemény életbe. Nem kell mindent komolyan venni.

– Durcáska – vetem oda csücsörítve, a rajzfilmre koncentrálva.

Azt gondolja, büntetés, ha a tévé és közém áll, pedig valójában nagyon is kedvemre tesz, legalább addig is büntetlenül bámulhatom. Az alakja mesésebb, mint a mögötte vinnyogó rajzfilmfiguráé.

– Szerinted nem sértő, ha azt mondod egy nőnek, hogy nagy a segge? – Kérdezi karba font kézzel.

– Ha sértegetni akarnálak, nem röhögnék közben – válaszolom komolyan, a távirányítóval a combomat ütögetem.

Jó, lehet, hogy ezúttal valóban túllőttem a célon. Néha átlépem a nőknél a humort a bunkóságtól elválasztó határt. A haverokkal könnyebb húzni egymás agyát, hiszen a srácok nem sértődősek. Ráadásul azon nők többsége, akikkel eddig dolgom akadt, szintén csípték a gyakran megalázó humoromat. Az igazsághoz persze hozzátartozik, mindössze néhány órán át, általában delíriumban kellett hallgatniuk a hülyeségeimet, és ők voltak azok, akiket a lakásomban felhalmozódott szemétdomb sem zavart. Szóval a figyelmesség terén nincs túl sok tapasztalatom, ezért is lehet, hogy a kelleténél gyakrabban keveredem Annával szóváltásba. Ahelyett azonban, hogy a viták elriasztanának, számomra motiváló erejűek. Számtalanszor vágtuk már a másik fejéhez, hogy soha a büdös életben nem akarjuk látni, aztán ahogy a harag elszivárgott, rendre visszatértünk egymáshoz. Na jó, általában én vagyok, aki nem tudja megállni, hogy találkozzunk. És, ha már a haverokkal folytatott ugratásoknál tartunk, ha látnák, mit művel velem ez a csaj, biztosan papucsnak csúfolnának. De mit tehetek, ha valamiért bizsergető érzéssel tölt el, ha egy-egy veszekedés után sikerül megmosolyogtatnom Annát?!

– Nem fogsz tőlem gyakran hasonlót hallani, de tessék… – Mielőtt megtenném az ajánlatomat, utoljára végéig gondolom, milyen következményekkel járhat, aztán folytatom: – Azon kívül, hogy menjek el, kérhetsz tőlem valamit kiengesztelésül, amiért azt mondtam, nagy a popód. Nőnap van.

Tátott szájjal bámul rám, sikerült meglepnem.

– Bármit?

– Igen, azon kívül, hogy húzzak a fenébe, bármit – bólintok.

Eltűnődik, mit is kérhetne. Kolléganőivel ellentétben nem az a típusú, aki túl gyakran kér férfiaktól, ezért tisztában vagyok vele, hogy pénzben mérve értékes dolog nem fog eszébe jutni. Afelől azonban kétségem sincs, hogy minél megalázóbb helyzetben akar látni. Ez nehéz ügy, tekintve, hogy nekem az átlagnál több ráfér a pofámra. Ha kell egy szál köténykében elmosogatok, vagy leporolom a polcokat, nem nagy ügy. A lényeg, hogy Anna mosolyogjon.

Egy perc is eltelik, mire nyelve hegyét kiöltve, angyali természetéhez mérten a legördögibb mosolyával közli az ötletét: – Azt kérem, hogy add vissza, amit ma kaptál tőlem.

Sikeresen összezavart.

– Végignéztél munka közben – tenyerét dörzsölve lehuppan mellém a díványra, és ahogy a szexéhes, érett nők tennék buja hangon közli: – Táncolj, te kis hímringyó!

– Te megvesztél! – Röhögöm.

– Csábíts el a csípőmozgásoddal! – Vonja meg a vállát, és minő meglepetés, már nyoma sincs arcán fáradtságnak. – Vagy talán most derül ki, hogy valójában szégyellős vagy?

Izgatottsága láttán vigyorom az arcomra ragadt: – Zene sincs.

– Rossz kifogás! – Kurjantja és a távirányítót magához ragadva a zenecsatornára kapcsolja a tévét, majd ujjongatva felkonferál: – És a színpadon a tetovált csődör! Az éjszaka legnagyobbika! A legendás Antony Strong!

Soha nem csináltam hasonlót, én az a típusú férfi vagyok, aki kivár, mintsem ripacskodással hívja fel magára a figyelmet. A férfisztriptíz pedig általában bohóckodás, hiszen a nőkre teljesen más hatást gyakorol a vetkőzés, mint nálunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy míg a lebujok táncosnői érzékire veszik a figurát, a vetkőzésből élő férfiak inkább a humorra apellálnak. Jelmezekbe bújnak, mintha minden nő fetisiszta volna… Vagy lehet, hogy minden nő fetisiszta?

– Zavarba fogsz jönni – jegyzem meg.

Felvonja a szemöldökét: – Mióta aggódsz te azért, hogy milyen hatással vagy rám?
Mellbe vág a kérdés, mely azt sejteti, hogy Anna gyötrődik miattam. Pedig soha nem tennék olyat, amivel a piszkálódáson felül komolyabb kellemetlenséget okoznék neki. Vigyázni akarok rá, mint egy igazgyöngyre. Ezt a kis információt azonban a jelen szituációban inkább magamba fojtom. Nem hinne nekem, azt feltételezné, vérbeli rohadékként csak hitegetem, hogy ledumálhassam róla a bugyiját. És őszintén szólva, nem is érzem magam késznek arra, hogy ennyire őszintén kitárjam a szívem. Nem azért, mert kétségeim vannak, hanem mert a gátlástalan seggfejeknek is van lelkük. Sőt, mi vagyunk azok, akik a szokásosnál is nehezebben nyílnak meg, hiszen tudjuk, milyen alávaló lépéseket tudnak tenni az emberek.

– Utoljára kérdezem, biztos ezt akarod?

– Azt akarom, hogy táncolj nekem – bólint.

A zenecsatornán borzalmas, csörömpölésszerű dal harsan, talán Britney Spears előadásában. Erre biztosan nem fogom a farkamat pörgetni. Feltápászkodom a díványról, és a zsebemből előhalászott telefonomat a tévékészülék mellett található dokkolóra csatlakoztatom. A hangszórókkal ellátott masinát Maja a bátyámtól kapta ajándékba azért, hogy kidobhassa a rengeteg helyet foglaló cédélemezeit. Az átalakítóval ugyanis közvetlenül a telefonjáról játszhatja le a kedvenc zenéit.

– Ó, különleges zenére lesz a műsor – hümmög kacéran Anna, és miután a plafonvilágítást leoltva, egy vörös burával ellátott kislámpát kapcsolok, ő a távirányítóval üzemen kívül helyezi a tévét.

– Nyáltenger – kacag fel Anna, mikor a hangszórókból felcsendül a számomra oly’ kedves dallam.

A korombeliek elvétve szeretik a hasonló műfajú dalokat, nekem azonban az egyik titkom, hogy a szórakozóhelyek dübörgő slágerei helyett szívesebben hallgatok intelligensebb zenéket. Gondolok itt rockra, jazzre, vagy folkra, ezek közül is az elvontabb stílusra. Agyrém lehet, mikor festés közben zenét hallgatok…

– Lássuk! Lássuk! Lássuk! – Ösztönöz Anna. – Rázd meg, gyerünk, vetkőzz!

Paródiára számít, ezért megcsavarom a csípőmet. Gurgulázó kacagása engem is mosolyra késztet. Elképesztően élvezi, hogy színpadon tekerőző hús helyett ezúttal a nézőközönség lehet. Ő ugyan az Ördögben nem vállal sem szólóprodukciót, sem öltáncot, azért a rúdon tekeregve is sokan köré gyűlnek. Olyankor persze forr az agyvizem, legszívesebben az összes nyálcsorgatót egyenként leverném. No, de ideje elhessegetnem a negatív gondolatokat, most végre kettesben vagyunk, a külvilág kizárva, és az eddigi legnagyobb esélyt kaptam arra, hogy elcsavarjam Anna fejét. Be kell vetnem minden férfiúi csáberőmet.

– Figyelj, mert csak most kezdődik a műsor! – Kacsintok, mire azt feleli, alig várja.

A kiválasztott Come On Over (Turn Me On) című duett az egyik legerotikusabb dal, amit valaha hallottam. Isobel Campbell törékeny hangja Mark Lanegan nyers, és mély baritonjával vegyülve olyan, mintha éneklés helyett szeretkezés közben lihegnének. A lüktető zenéből áradó intimitás pedig az emberek többségére fullasztó hatást gyakorol. Ismerem annyira Annát, hogy tudjam, a ritmus hamarosan hatalmába keríti, legszívesebben felpattanna, hogy táncoljon.

Kidüllesztem a mellkasomat, hogy minél nagyobbnak, rettenthetetlenebbnek és tekintélyparancsolóbbnak tűnjek. Miközben lassan gombolni kezdem az ingemet, Annára sandítok, aki provokatív pillantással követi a komótosan dolgozó ujjaim útját.

Nem járok konditerembe, nem élek a legújabb fitneszőrületek szerint, de szerencsés a genetikám, ezáltal az otthoni edzésektől is minden izmomból, illetve eremből éppen annyi látszik, hogy megadja az önbizalmam alapját. Nem is volt eddig a testemre panasz.

Tudom, a hasonló megnyilvánulásaim hallatán könyvelnek el az emberek beképzelt seggfejnek, pedig nem azért vagyok magabiztos, mert isteninek tartom magam. Azért tűnhetek nagyképűnek, mert a birtokomban van az a tudás, melyet a legtöbb férfi egész életében csak hajszol: kitapasztaltam mivel izgathatom fel a nőket. Ez a képesség csak rutinnal fejleszthető, minden férfinál más, és más válik be. Esetemben a titok, hogy a kamaszos külsőm ellenére vérbeli seggfejként férfiként viselkedem, ez a kettősség pedig kortól függetlenül felkavarja a nőket. És hasonló ellentmondás az, ami ellenállhatatlanul vonz Annában. Egy szelíd vadmacska, aki általában dorombol, de oda is kap, ha arra van szükség.

Kibújok az ingemből, és hagyom, hogy Anna végignézze a mindkét karomat díszítő tetoválásokat. Bár még nincsenek befejezve, így is egészen figyelemfelkeltő a vállamtól egészen a csuklómig futó minta. A terveket, egy teljes koncepció alapján én festettem, a végeredmény olyan lesz, mint egy bőrfreskó. Jobbomon az Alvilág, balomon az Éden látható, olyan, mintha a démonok az angyalokkal harcolnának, pedig valójában tükörképei egymásnak. A varrás üzenete, hogy a jó és a rossz oldalunk egyszerre van jelen az életünkben. Fájdalmas, főleg a színezés miatt, de rendkívül büszke leszek rá, amikor végre elkészül.

Kicsatolom és kihúzom a nadrágomból az övemet, farmerom ezáltal a kelleténél lejjebb csúszik. Eközben le sem veszem a tekintetem Annáról. Fontos a szemkontaktus, a nőknél fél siker, ha a férfi döglesztő, szúrós pillantással bír, mely ezúttal is bevált. A díványhoz közeledve látom, ahogy Anna nagyot nyel, kiszáradt a szája. Terpeszállásban fölé tornyosulok, majd előregörnyedek, hogy megcsókoljam, de elfordítja a fejét. A fülébe súgom: – Szeretsz a tűzzel játszani, ugye?

– Te csak arra hajtasz, hogy te lehess az első.

Anna ugyan már nagykorú, ráadásul észvesztően dögös nő, még szűz.

– Mindketten tudjuk, hogy én leszek az első – morgom, és a nyakába csókolok.

Ahogy az inger végigszalad a testén, átölel, és körmét a hátamba vájja. Mindketten felnyögünk, és ahogy próbál kiszabadulni az ajkam alól, szemtől szembe kerülünk egymással. Homlokunk összeér. Látom tekintetében a fellángoló vágyat, és érzem arcomon a forró sóhajait.

– Cseszd meg, Anton! – Csóválja a fejét, és hagyja, hogy megcsókoljam.

Tekintve, hogy az első után több, mint egy évet vártam rá, a második csók már önmagában is némi kielégülést jelent. A szenvedélyes, egyre hevülő nyelvtánc közben elkezdem kigombolni a blúzát, komolyan meglep, hogy engedi.

– Még nincs vége a műsornak – morgom, amikor kiszakadunk a csókból.

– Ez még valóban semmi nem volt – állja a tekintetem, és mosolyra húzza nedves ajkát.

Válasz helyett ismét megcsókolom, ujjaim pedig a melltartójának kapcsára vándorolnak. Várom, hogy ellenkezzen, de nem teszi. A fehérnemű enged, és elém tárul Anna meztelen keble. Olyan kemény vagyok délen, hogy félő, szétreped a farmerem. A látványtól pillanatnyi légszomjam támad, mostanra már az én ajkam is kiszáradt. Kezemmel óvatosan körbefogom Anna mellét, le sem tudom venni szemem ágaskodó bimbójáról. Aztán rácuppanok, mint az ostoba hal a csalira, és nyelvemmel verdesve kényeztetni kezdem. Úgy nyögdécsel, és vonaglik alattam, hogy kis híján már ettől a nadrágomba élvezek. A nők többsége szereti, ha felváltva szívom, harapom és nyalom a mellbimbóját, de ekkora örömet még senkinek nem okoztam vele. Hogyan reagálna a teste, ha odalent nyalakodnék?

– Anton – nyögi remegő hangon.

Ezúttal sem válaszolok, inkább újra a szájába dugom a nyelvem, kezem pedig a lába közé kúszik. Szoknyát visel, ezért könnyen a bugyijáig jutok. A nedves textil tapintása mindössze néhány csepp vért hagy az agyamban. A bugyin keresztül finoman, körkörösen masszírozni kezdem a lágyékát.

– Ne! – Kéjes leheletként nem tudom komolyan venni a kérést.

– Nem teszek semmi olyat, amit megbánnál – mondom mélyen a szemébe nézve. – Ígérem.

Tényleg színtiszta örömet akarok neki szerezni, eszem ágában sincs olyat ráerőszakolni, amire nem áll készen. Derekához gyűröm a szoknyát, majd, mielőtt meggondolhatná magát, a bugyijára tapasztom az ajkamat. Anélkül, hogy megpróbálnám lehúzni, vagy oldalra tűrni a fehérneműt, felváltva szívni, harapni, nyalni és fújni kezdem odalent. Csípőjével ösztönösen rásegít saját élvezetére, közben a hajamba túr. Felpillantok rá, becsukott szemmel nyög, szabad kezével mellbimbóját izgatja. Képtelen vagyok visszatartani magam, kigombolom a farmeromat, és kezembe veszem a farkamat. Elképzelem, ahogy letépem róla a bugyit, fölé tornyosulok, és óvatosan, mégis határozottan belé hatolok. Kezdetben finoman, aztán egyre lázasabban szeretkezünk, az pedig külön kedvemre volna, ha tapasztalatlansága miatt nekem kellene irányítanom. Mert bizony nem ismeri még a saját határait, idő előtt félreérthetetlen remegés tör rá.

Darabjaira hullik.

A földre ülök, és magamat kényeztetve néztem, hogy orgazmusa utózengéseit élvezi.

– Öltözz fel! – Köpi oda, miután néhány perc lihegést követően összeszedte magát, és visszarángatja a szoknyáját a combjára.

Meglepődöm a kérésén: – Mi a baj?

Évekké tömörült, hosszú hónapok óta epekedtem Anna után, gyakorlatilag már minden lehetséges módon megküzdöttem azért, hogy az enyém legyen. Abban a bunkó stílusban kezdtem, amire a legtöbb, hozzá hasonló táncoslány zokszó nélkül az ölembe perdült. Amikor aztán láttam, hogy ő csettintésre nem ugrik, udvariasra vettem a figurát. Ám minél inkább akartam, annál távolabb löktem magamtól. Voltak hetek, amikor minden lehetséges módon megpróbáltam kiverni a fejemből, mégis minduntalan visszatértem hozzá. Persze, ha nem kecsegtetne folyton, már sikerült volna befejeznem ezt a macska-egér játékot, és nem kerültem volna olyan pocsék helyzetbe, mint most, álló farokkal, a földön ülve. Mint valami naiv kisfiú, azt gondoltam, a petting annak jele, hogy nyit felém. Hogy elindulhat köztünk valami. Azt hiszem tévedtem.

– Megszólalnál? – Kérdezem ingerülten, mikor összehúzza melle előtt a blúzát.

– Meg, miután felhúzod a nadrágod.

– Te kérted, hogy vetkőzzek! – Köpöm oda.

– Ez egy játék volt – sóhajtja, és máris lankadni kezdek.

– És az orgazmusod mi volt? Az is egy kis játék?

Kegyetlen vagyok, tudom, de a visszacsorgó vérrel egy időben rettenetes gondolatok szivárognak az agyamba. Feltérdelek, és elmarkolom a díványon heverő övemet, és visszaveszem a nadrágomat.

– Igen – bólint a lehető legapróbbra összegörnyedve, a földet bámulva.

– Mi ez az egész? – Kérdezem értetlenkedve, az ingembe bújva.

Fejét csóválva válaszol: – Nem szabadott volna… Ennek nem szabadott volna megtörténnie – a könnyeivel küszködik. – Nekem nem ilyen férfira van szükségem. Nem akarok egy drogdílerrel sem… Sem élni, sem pedig szexelni. Én nem vagyok ilyen…

Az érzés, ami rám telepszik, százszor rosszabb, mintha pofán vertek volna. Anna lenéz. Nem látja, ki is vagyok valójában. Bárhogy mondom, nem hiszi el, hogy csak a dögös csajt látom benne.

– Tudod, soha nem gondoltam, hogy valaha ilyesmi kijelentésre vetemedem majd… – Ökölbe szorul a kezem. – De megaláztál.

Közönyösen reagál: – Ne haragudj, nem akarlak bántani!

Néhány másodpercig csak tátott szájjal bámulom. Az, hogy ő nem ismer, még hagyján. De ebben a pillanatban úgy érzem, én sem tudom, hogy ki ő valójában. Mert az a lány, akinek két éve kaparom a küszöbét, nem is hasonlít arra, aki előttem ül.

– Ha valamire szükségem van, az megszerzem. Ha mégsem lehet az enyém, a közelemben sem akarom tudni. Te megmutattad, hogy van lelkem, van szívem, de ha nem akarod, hogy amit felfedtél, a tied legyen, valóban el kell mennem.

Nem reagál, továbbra is begubózva ül a díványon.

Basszus mi ütött belém, a sírás kerülget?!

Összeszorítom az ajkamat, majd a kijárat felé indulok. Nem bújok bele a cipőmbe, majd a lépcsőházban felveszem. Egy pillanattal sem akarok több időt tölteni ebben a lakásban. Az ajtó nyikorogva nyílik, majd hatalmasat puffan mögöttem.

Ha lehet egy viszonzatlan vonzalmat annak nevezni, akkor azt hiszem, hogy szerelmes vagyok.

Reménytelenül szerelmes.

Ha tetszett a novella, ne tétovázz, szerezd be a regényt:

Címkék

Lakatos Levente

Kétszeres Aranykönyv-díjas író. Háromszor választották a Magyar Könyvek Viadalán az év írójának. 2015-ben a Glamour magazin olvasói a legsármosabb férfinak választották.

Ezek is érdekelhetnek még!

Hozzászólás

Close
Close