Íme A pillangók ébredésének első szexjelenete

A közelmúltban jelent meg A pillangók ébredése című regényem. Arra gondoltam, közzé teszem a kötet első, Igor szemszögéből játszódó szexjelenetét… És ennél csak szenvedélyesebb a többi… :P

Ha tetszett a részlet, szerezd be a regényt – KATTINTS IDE!

Minden jog fenntartva. A regényrészlet sem egészében, sem részleteiben nem másolható és nem közölhető a szerző beleegyezése nélkül.

Igor

Nehezen türtőztetjük magunkat, de anélkül is nagy feltűnést keltünk az üzleti szárnyban, hogy forrón ölelgetnénk egymást. A visszafogott, elegánsan öltözött alakok között kifejezetten ritkán látni bikiniben liftező nőket. Liza ugyan köpenyt visel, az csaknem teljesen átlátszó, olyan, mintha rajta sem volna. Többen alaposan megnézik, még utána is fordulnak. Nem mintha én nem keltenék feltűnést a be nem tűrt és az illendőnél mélyebben kigombolt ingemben, a kócos hajammal, valamint a kezemben tartott koktéllal, amiből időközönként kortyolok is.

Egy idősebb párral szállunk a liftbe. A deres hajú úr szemérmes örömmosollyal legelteti a szemét Lizán, ezért a felesége sértődött arccal az oldalába könyököl. Liza karba font kézzel feszeng, én pedig a felső ajkamat beszippantva igyekszem visszaszorítani a röhögést.

Összeakad a tekintetünk. Az ajka után a beszédes pillantásaival képes leginkább felizgatni. Beindít, ha eltökélt, ha felajzott, ha szomorú, de az is, ha éppenséggel dühös. De még mennyire beindít, ha dühös! Ahogy a medencepartról utánam sietett, ölni tudott volna a tekintetével. Képtelen voltam csók nélkül hagyni. Azóta egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak vágytól lángoló tekintettel néztünk a másikra. Szavak nélkül is tudjuk: mindketten ugyanarra vágyunk.

A lifttől futólépésben haladunk a folyosón, átviharzunk a holdfényben úszó lakosztályon, majd berobbanunk a szobám ajtaján. Csókolni próbálom, de Liza a mellkasomra teszi a kezét, és megfékez.

– Töröld ki a felvételt! – utasít megmosolyogtatóan szigorúan.

– Csak utánad.

– Tessék? – csodálkozik el.

– Neked is van egy felvételed tegnapról – emlékeztetem. – Ha te kitörlöd, én is.

Csípőre vágja a kezét.

– Gyerekes vagy – ingatja a fejét, de a szája szegletében mosoly ül.

Mondatnám, hogy ő is, de nem teszem, hiszen abból kerekedne ki az igazán gyerekes szócsata. Én pedig felnőttesen szeretnék játszani vele.

Farkasszemet nézünk, aztán belátja, hogy nincs más választása. Kikeresi a videót, elém tartja a készüléket, és a szemem láttára nyomja meg a törlés gombot. Követem a példáját.

Egy probléma megoldva.

Akkor ünnepelhetünk!

Tulajdonképpen a sors ma tényleg jó barátomnak bizonyult. A terelgetése alatt nem csak egy kényes feladatot sikerült lerendeznem, de rémálomkergető szexet is összehozott azzal a nővel, akire hetek óta vágyom.

– Igor, ami ma este történik… – suttogja, miközben kibontom az összefogott haját.

– Azt nem visszük magunkkal holnapra – fejezem be a mondatot.

Liza a csípőmre ugrik, combjával átkulcsolja a derekamat.

Ez az illat.

Ez az íz.

Ez a bőr.

Hetek óta ezekre vágytam. Minden ágyamba csábított nőnél ezeket kerestem, de senki nem érhetett fel Lizához. Most újra itt van. Újra érzem, és elveszem tőle mindazt, amire szükségem van. El kell vele telnem, mert a holnap kerekedő vihar miatt gyaníthatóan soha többé nem kaphatok majd belőle. Nem érzelgősködhetek, ebben a szobában ma este nincs helye romantikának.

Kicsatolom Liza bikinifelsőjét, majd a formás melle közé temetem az arcomat. Ő eközben a hajamba túr, és körmével végigszánt a fejbőrömön. Gyakorlott, kiismerte már a gyenge pontjaimat. Az élvezettől felmordulva a mellbimbójához fordulok, és az ajkam közé fogadom. Szívom és finoman harapdálom, ő a kéjtől meg-megrebbenő hangon felsóhajt, és a fejbőrömbe mélyeszti a körmét. A térdem megrogy a nyakamba, majd a gerincem mentén végigzubogó ingerár alatt, az ágyra térdelek, és a hátára fektetem Lizát. Kedvemre szolgál a pozitúra, rögtön a lába között találom magamat. Mindössze egy falatnyi textil választja el attól, hogy teljesen meztelen legyen alattam.

Felegyenesedek, és az ingemet gombolva figyelem, ahogy Liza az ágyra ejtett telefonjáért nyúl. Rászólni készülök, hogy felejtse el a készüléket, amíg velem van, de mielőtt megszólalhatnék, a hangszórókból felcsendül az Arctic Monkeys dala. Az, amelyikre legutóbb is szeretkeztünk egymással: I Wanna Be Yours.

Ezt nem kellene.

Liza kihívóan fürkészi az arcomat. Reakciót vár a zenei aláfestésre. Szívem szerint tiltakoznék, de azzal elárulnám, hogy a kelleténél mélyrehatóbb hatást gyakorol rám. Jól bevált taktikámhoz fordulok: csendben maradok. Tekintetem végigsiklik Liza formás testén, ám amikor a melle alatti anyajegyhez érek, a semmiből elém villan a borzalmas, zuhanós álomkép.

Tönkreteszel.

Lehunyt szemmel megrázom a fejemet. Sem romantikának, sem lelkiismeret-furdalásnak nincs helye ebben a szobában.

A terasz felől nevetést hallok. Belemerevedek a mozdulatba. A pokolba is, ez Erika kacaja! Ezek szerint ő mégsem tartott Kornélékkal a városba. Kész szerencse, hogy a közös nappali helyett az erkélyen tölti az estét, különben Lizával az imént közvetlenül a karjába rohantunk volna. A teraszajtóhoz megyek, és bezárom, nehogy Erika ma éjjel is hívatlanul meglátogasson. Csúnya meglepetésben lenne része mindkettőnknek. Behúzom a függönyt, szinte teljes sötétségbe borul a szoba, így időre van szükség, hogy kirajzolódjanak előttem az ágyamon fekvő Liza körvonalai.

Annyira gyönyörű. És annyira nem szabadna gyönyörűnek látnom. Ez most nyers, puritán szex, semmi több. Élvezkedés. Kiélvezés. Érzelemmentesen. Csak két test játéka. Néha-néha eldurvuló játéka.

Míg én a romantikát üldözöm, Liza megmarkolja a kigombolt ingemet, és teljes erőből visszaránt az ágyra. Az anyag reccsenése visszazökkent. A bugyijáért nyúlok, és teljes erőmből megrántom, hogy az is reccsenve adja meg magát, és ellenállás nélkül csússzon le a combján.

Amit adsz, azt kapod – ez a mai este mottója.

Liza immár anyaszült meztelenül megoldja az övemet, lehúzza a sliccemet, és a tenyerébe fog. Aztán a combomba marva feljebb tessékel az ágyon addig, hogy ajka éppen a férfiasságomhoz érjen. Először csak puszilgat, később a nyelve hegyével cirógat, végül a szájába fogad. Élvezettől részeg tekintettel bámulok le rá. Lehetetlenség volna elhessegetni a fülembe suttogó kisördögöt. A zsebembe nyúlok, előhúzom Liza nálam hagyott rúzsát, és a hüvelyujjammal lepöckölöm a tetejét, ami pattogva ér földet. Kiszakadok az imádott szájból, majd az állát szorosan tartva, vörösre pingálom az ajkait. Lehunyt szemmel hagyja, hogy mindezt megtegyem vele.

Immár vörös ajkával és fürge nyelvével olyan átszellemülten dédelget, hogy még nyöszörög is hozzá, mintha átélné mindazt az örömöt, amit nekem szerez. Ezzel felébreszti a komisz oldalamat. Előre dőlök, az ágytámlába kapaszkodom, és a csípőmet mozgatva húzom ki, majd tolom vissza magamat a szájába. Sok nő hevesen ellenkezne a pozitúra miatt, megalázónak tartanák, Liza viszont a kivételek táborát erősíti. Ha nem vigyázok, ettől a szemérmetlen helyzettől pillanatokon belül el- és egyben felsülök.

Kiszakadok a forró ajkak öleléséből és a hátamra gördülök. Liza lesegíti a combközépig csúszott nadrágomat. Egy szál feltűrt ujjú, a hátamon már átizzadt ingben fekszem, és nézem a minden értelemben csupasz Lizát, ahogy terpeszben a csípőm fölé térdel. A kezével izgat. Odapillantok. Milliméterek választanak el bennünket az összeforrástól.

– Hagyd, hogy…! – próbál önuralomra bírni, de az utasítása második fele sikkantásba torkollik, mert a csípőmet emelve belé hatolok.

– Mit szeretnél mondani? – kérdezem kihívóan. A válaszig biztosan benne maradok.

– Ma este… – nyeli az izgalmát. – Én irányítok.

Tulajdonképpen nincs ellenemre az ötlet.

Liza előre hajol, két oldalról megragadja, sőt ökölbe szorítja az ingem gallérját, majd az izgató ajkába harapva előre-hátra ringatózni kezd rajtam. A kezdeti, lassabb tempója egyre gyorsul. Ajka szétnyílik, és az enyémhez közelít, de egyikünk sem igyekszik a csókkal.

– Ne mozogj, te, szemétláda! – morogja közvetlenül a számba, és tovább gyorsít a vágtáján. – Most én keféllek téged!

Telenyögjük a szobát. A lezárt teraszajtó miatt a helyiség lassan levegőtlenné válik, befülled. Bekapcsolhatnám a klímát, de inkább tűröm, hogy patakokban folyjon rólam a víz, minthogy szétváljunk.

Az újra és újra egymáshoz csattanó altestünkre pillantok. A derengő félhomályban is jól látom, amint Liza a lehető legmélyebbre fogad. Feltüzel a látvány, és arra késztet, hogy jómagam is a tettek mezejére lépek. Nem bírom tovább mozdulatlanul, hiába kérte. Megragadnám Liza tarkóját, de ő mindkét csuklómat elkapja, és a fejem mellé szegezi a kezeimet.

– Ne… mozogj! – lihegi gyöngyöző homlokkal.

– Ne tiltakozz! – vicsorgok rá.

Kirántom a kezemet, ő a felsőtestével a mellkasomra zuhan. Egyik kezemmel teljes erőmből a fejét, a másikkal pedig a farpofáját szorítom, és hevesen dugni kezdem. Liza haja az arcomba omlik, néhány tincs rá is tapad, de a nyögdécseléssel telt szuszogása minden figyelmemet eltereli. Ömlik rólunk az izzadság, az ing a testemre tapad, sőt már az ágytakaróból és a lepedőből is csavarni lehetne a vizet. Liza ekkor finoman a fülcimpámba harap, nálam pedig elszakad minden cérna és áttörik az összes gát.

A csúcsra érkezve mindkét karommal szorosan magamhoz ölelem.

Percek telnek el, mire a beteljesülés pozitúrájából kibontakozunk. Liza mellém csúszik az ágyra, de fejét a mellkasomon tartja. Én zihálva nézem a plafont, pontosabban az onnan lógó kristálycsillárt. Tudom, sokak elalélnának ettől a szobától, de engem rettenetesen émelyít a giccs. Igaz, most kevés dolog létezik, ami nem háborgatná a gyomromat.

Nem kellett volna megtennem, nem szabadott volna lefeküdnöm Lizával, hiszen minden egyes alkalommal csak szorosabban kötődünk egymáshoz. Este megdöngölöm, reggel pedig felbolygatom az életét? Ennyire szar alak még én sem vagyok.

Tönkreteszem.

Keserű a gondolat. Ahogyan az is, hogy bármennyire űztem a romantikát, az nem tágított, sunyi módon mindvégig velem maradt. A bőröm alá férkőzött. Belátom, fontos nekem ez a nő, akinek a haját most teljes természetességgel az ujjaimmal fésülöm.

Nem akarom bántani. A világ mégis elvárja tőlem, hogy tönkretegyem.

Szálljak szembe a világgal? Vagy a távol tartó botrány hathatós segítségével idegenítsem el Lizát? Minden készen áll a bevetésre, és cirka fél órája már a válaszcsapás lehetőségét is elvettem tőle, amikor letöröltettem vele a Kornélról készített videóját. Mindent megszereztem tőle, amit akartam.

Nem, nem mindent.

Ő nem az enyém.

Ő csak akkor lehet az enyém, ha…

Ha megszökünk.

Elszökni? Jó ég, hová tűnt a híres önfegyelmem? A mindenkivel, de legfőképpen önmagammal szembeni szigorom.

Megdörzsölöm a tenyeremmel az arcomat.

Önmagamtól is megijedek.

– Mi lenne, ha elmennénk? – bukik ki belőlem a kérdés, mielőtt elillanna a rózsaszín köd és józanul gondolkodhatnék.

Őrültség. Ám az őrültség nézőpont kérdése. Ha Liza hajlandóságot mutat, akkor a felvetésem a mi kettőnk univerzumában tulajdonképpen abszolút épeszű.

– Most mentél el – nevet fel.

– Szökjünk el – vágom rá teljesen komolyan.

Úgy érzem magam, mint egy lázadó kamasz, aki hiszi, hogy az érzései mindenen felülállnak.

– Nem szökhetsz el a dolgok elől – figyelmeztet úgy, mintha belém látna. – Előbb-utóbb utolérnek.

Szeretném, ha Liza is kedvet kapna. Azért, hogy eltölthessek vele kettesben néhány napot, én hajlandó vagyok hátat fordítani az utálatos politikának. Hiszen tulajdonképpen ő hajszolt bele. Ám ez az utolsó utáni lehetőség. Ha most is hülyét csinál belőlem, a saját érdekemben tényleg a lehető legmesszebb kell löknöm magamtól. Ám mindezt neki nem kell tudnia. Az érdekel, hogy az érzéseim, a mögöttes elhatározásaim ismerete nélkül hogyan határoz. Ettől lesz a dolog őszinte.

– Meddig vagytok itt? – érdeklődöm.

– Hét napot. Vagyis már csak ötöt.

– Töltsük el együtt – ajánlom fel.

Amikor a sziget szálláslehetőségeit böngésztem, találtam egy újonnan nyílt hotelt. A szobákhoz saját, a teraszról nyíló úszómedence tartozott, a környék a képeken vadregényesen romantikusnak látszott. Fontolóra vettem, hogy ott foglaljak szobát, de a hatás túl romantikus lett volna négyünknek. Szívesen elvinném oda erre a három napra Lizát.

– Induljunk most! – ösztökélem, mintha mi sem volna természetesebb. – Töltsd velem ezt a néhány napot!

Liza a szemembe néz, és tekintetéből kiolvasom, hogy először azt hiszi, viccelek, majd amikor rádöbben, hogy komolyan beszélek, elszontyolodik.

– Igor… Ne nehezítsük meg – kéri. – Élvezzük ki ezt az egy estét.

Rendben. Ezzel megválaszolta az összes kételyemet.