Hatalmas megtiszteltetés ért, amikor a Menő Könyvek kiadó szerkesztője beválogatta a Minden, ami feledhetetlen novellámat Az első című antológiájukba. A kötetben olyan neves írók történetei szerepelnek, mint Dragomán György, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János vagy éppen Tasnádi István.
A novellák az első szexuális együttlét témakörében íródtak, igyekeztem beleadni apait-anyait… :) A történetem 32 oldal hosszú (talán a leghosszabb a kötetben), három szakaszból áll. Íme az első szakasz! :) Ismerkedjetek meg Mimiékkel, ha szimpatikusak, ide kattintva azonnal beszerezhetitek – további 13 kitűnő történettel együtt – a teljes novellát! :) Jó szórakozást!
Minden jog fenntartva. A novella sem egészében, sem részleteiben nem másolható és nem közölhető a szerző beleegyezése nélkül.
Minden, ami feledhetetlen
Ízelítő Az első című antológiában olvasható novellából, írta: Lakatos Levente
•
Mimi gurgulázó kacagása körbeszalad a játszótéren. Büszkeséggel tölt el az önfeledtsége. A megismerkedésünkkor még mindössze szemérmes mosolyra futotta tőle, hiába rukkoltam elő a leglenyűgözőbb poénjaimmal, neki csak a szeme vigyorgott tőlük. Ugrattam, hogy biztosan azért nem nevet, mert szuvasak a fogai, mígnem a harmadik találkozónkon kiderült, mélyen vallásos szülei a fejébe verték: a szájelhúzásnál szélesebb jókedv túlságosan kihívó egy hölgytől. Először azt hittem, viccelődik velem, majd amikor ismételten szembesültem azzal, hogy a legpocsékabb humorér zék a valóságnak jutott, padlót fogtam. Kihívásként éltem meg az otthonról hozott baromság feloldását és − mivel rendkívül szórakoztató tudok lenni − ahogyan szaporodtak a találkozóink, úgy sütött ki rám Mimi hófehér mosolya. A véleményem szerint szánalmasan rossz nevelést egy, a szülei értékrendje alapján megvetendő fiú oldotta fel benne – miközben én ki csomagoltam és boldoggá teszem, ők azt mondanák, megrontottam Mimit.
A Mózes család nézőpontjából a megnevettetés nem az egyetlen bűnöm. A lányuk rendszeresen hazudik ne kik miattam. Például azt, hogy ezen a fülledt nyári estén a legjobb barátnőjével egy ártatlan vígjátékot néznek a moziban. Persze a kamuzás valódi oka a szülőkben keresendő, abban, hogy bár tizenhat éves, tiltják lányukat a fiúktól. Szex csak házasság után. Mintha nem tudnák, hogy a hormonok fürösztötte agy a tiltást hazugságba torkolló, csiklandozó érdeklődéssé formálja.
Tízparancsolat ide vagy oda, Mimi templomszolgaként is teljesítő apja minden bizonnyal elvágná a torkomat, ha látná most a lányát, amint a margaréta mintás nyári ruhájában egy elhagyatott, gazzal sűrűn benőtt játszótér nyikorgó hintájában az ölemben ül. Hogy ne gátolja szemérmetlen terpeszében, szoknyáját combközépig feltűrte.
Kacagó jókedvében Mimi a hinta láncába kapaszkodva hátradől, szolid dekoltázsa megcsillan a nyáresti levegőtlenségben, elöl gombolós ruháján csalogatóan átsejlik a melle. A titkos találkáinknak helyet adó elfeledett játszóteret szegélyező lámpapóznákban jó ideje nem cseréltek izzót, de a távolról derengő utcafényben is meglátom a gombrésen kivillanó világos melltartóját. Lopva a szám szélébe nyalok. A tisztesség fogalmát néhány hete még csak hírből ismertem, nem számított, hogy minek az árán, de a világ összes lenge ruhácskája alá be kívántam férkőzni, és általában sikerrel is jártam. Aztán az egyik haverom slamestjén megismerkedtem Mimivel, akinek gyors megfektetésénél izgalmasabb kihívást jelentett a megnevettetése.
A torkomat szorító izgalmat leöblítendő felhörpintem az utolsó korty sörömet, a kiüresedett fémdobozt összeroppantom, és a repedt betonra ejtem.
– Ne szemetelj! – néz rám feddőn. – Fel kell szednünk!
– Felszedjük – bólintok. Alkarommal átfonom a derekát, és magamhoz vonom. Kezei a vállamra vándorolnak. Az ajkát szuggerálva folytatom: – De várjunk még, hátha mocskosabb dolgokat is elkövetünk ma este.
Méltatlankodó ciccegéssel ingatja a fejét, mutatóujjával a baseballsapkám alól kikandikáló hajtincseim kunkorait követi. Tekintetében küszködőn pislákol a kacérság. Elfog az önmarcangolás. Miközben én napról napra határozottabban érzem, hogy a könnyű kapcsolatokkal kikövezett utam Mimihez vezetett, képtelen vagyok elhessegetni a fenyegetést: nem vagyok méltó hozzá.
Nekünk tudnunk sem kellene egymás létezéséről. A város két, különböző végén lakunk. Az ő családja impozáns házban, az enyém egy lepukkant panelban él. Az apja jól kereső mérnök, az enyém építéseken robotol a minimálbérért. A családja a Bibliát tartja irány mutatásnak, nálunk legfeljebb cifra káromkodásokban kerül elő Isten neve. A kettő egyébként vegyíthető, például így: “Az Isten szerelmére, verd már ki ezt a sok hülyeséget a fejedből! Isten akarata, hogy találkoztatok egymással!”
Megrázom a fejemet. Világéletemben a mának éltem, és éppen most, amikor a jelen összes pillanatát ki kellene élveznem, a jövőn nyavalygok. Elég ebből! Nevetve akarom átadni magamat az együgyű boldogságnak! Megmarkolom a hinta láncát, és a lábammal becsavarom magunkat.
– Felkészültél? – kérdezem.
Karjával körbefonja a nyakamat, felsőteste szorosan az enyémhez simul. Megviccelem; mielőtt felelhetne, felhúzom a lábamat, a hinta fékezhetetlen pörögni kezd. Mimi sikkant, a lendület az arcomba fújja kibontott haját, nem győzök betelni eperillatú, édes közelségével.
Olyan tiszta.
Olyan természetes.
Olyan ártatlan.
A kicsavarodás zárásaként a hinta ránt egyet rajtunk. Mimi görcsösen szorít. Összekoccintom a homlokunkat, úgy duruzsolom neki:
– Ne félj, soha nem hagynám, hogy bajod essen miattam!
Remegő ajka szájon csókol. Forrón. Mohón. Szenvedélyesen. Testét kifeszíti a vágy, homorú hátán végigsikló tenyereim a fenekén állapodnak meg. Mimi leveri a fejemről a sapkát, ujjai a hajamba túrnak. Csak néhány rétegnyi textil választ el bennünket ágyéktájon, a gondolattól tettre készen állok, a csípője ringatózásából ítélve ezt érzi is. Szája incselkedő lassúsággal a nyakamra vándorol, lehunyom a szememet, és fogcsikorgatva, de uralkodom magamon. Miminek még nem volt dolga férfival, és a vaskalapos neveltetését figyelembe véve az is kész csoda, hogy idáig eljutottunk… Fogalmam sincs, hogy valaha továbbléphetünke ezen a ponton, ahogy azt sem tudom, mi lesz, amikor a betonból kihűl a forróság. Hol találkozunk majd? A kevés lehetséges megoldás között az az eszement ötlet is felvetődött bennem, hogy megkérhetném Mimi kezét. Akkor a szülei talán békén hagynának bennünket, és nem kellene patkányok módjára bujkálnunk. Az ötlet nyilván komolytalan, és Mózes úr sem lenne elragadtatva. Egészen biztosan nem egy olyan férfit képzel el a lánya mellé, akinek a legnagyobb sikere, hogy a YouTube-csatornájára feltöltött, nagy reményű rapdalai közül az egyik átlépte a százezres megtekintést. Egyszer majd híres rapper lesz belőlem. Vagy nem.
Reménytelen.
– Felkészültem – súgja közvetlenül a fülembe Mimi.
– Újabb kör? – A kérdés kijelentésként hagyja el a számat.
– Első kör.
Kipattan a szemem. Mimi tekintetében immár lángolt a kacérság.
– Mo-most? – dadogom a kérdést.
Elpirul.
– Nem… – Zavarában elcsuklik a hangja. – Nem egy játszótéren szeretném… – Tekintete a csóktól lük tető számra vándorol. – A szüleimnek jövő héten lesz a házassági évfordulója. A hétvégére elutaznak. Arra gondoltam…
Kisegítem:
– Jól hangzik.
Őszintén szólva fogalmam sincs, hova vinném, ha nekem kellene ideális helyszínt találnom. Azoknak a lányoknak, akikkel eddig dolgom akadt, általában mind egy volt, hogy egy koszos játszótéren vagy ágyban, párnák között csináljuk. De Mimi ettől is különleges. Neki nem mindegy. Ha nekem adja a szüzességét, örökre az élete része maradok. Elfeledhetetlen leszek. Ez felelősség. Gyönyörűvé akarom tenni az első alkalmát, hogy ha egyszer el is kell köszönnünk egymástól, kellemes emlékfoszlányként kísérhessem végig az életét.
Gyengéden a füle mögé tűröm a legrakoncátlanabb hajtincsét. Kipirult mosollyal, szótlan nézzük egymást a tücsökciripelésben. A romantikus idillt a felcsilingelő telefonom oszlatja szét. A vacak készülék nem engedi lecserélni, így a gyárilag beállított örömittas trillázás komor tényt jelez: ideje hazafuvaroznom Mimit. Gyötrelmesen felmordulok, homlokomat szenvedőn a vállának döntöm. Mintha reggeli ébresztő volna, szeretném öt perccel késleltetni, de így is a végsőkig húztuk az indulást. Amikor sikerül elkunyerálnom az anyám robogóját, negyedórával több időt tölthetünk kettesben, ilyenkor Mimi a házuktól két utcára lévő buszmegállóban száll ki, és onnan sétál haza.
– Szeretnék kérni tőled valamit – közli, miközben kéz a kézben a rozsdás kerítéshez láncolt motorhoz tartunk.
– És mi lenne az? – kérdezem, miután a sörösdobozt a közeli kukába hajítom.
– Pezsgő.
Folytatás Az első című antológiában.
Tetszett a bejegyzés? Szerezd be Az első antológiát a novellámmal!
Még előtte? Vagy régen túl, de még mindig olyan, mintha tegnap történt volna?
Legyen nagyon jó, vagy kevésbé, mindenki emlékszik AZ ELSŐ alkalomra. Amiről nem beszél senkinek. Vagy épp elmondja mindenkinek. Ami annyiféle történet, ahányan vagyunk.
Milyen nehéz szavakat találni ARRA, amit nevezhetünk szexualitásnak, intimitásnak, csak olyan nehéz nem orvosian, nem gügyögve, vagy épp vulgárisan. Ami nem csak a testről szól, hanem az érzésekről is. És ami, valljuk be, igenis fontos és szép része az életnek.
Tizenöt kiváló szerző vállalkozott arra, hogy egy-egy novellában megmutatja ezt a sokféleséget. Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián, Tasnádi István szövegei egytől egyig olyan történetek, amiket garantáltan nem felejtünk el. Ahogyan AZ ELSŐT sem.