BeleolvasókIngyenes

Olvass bele a legszívfacsaróbb történetembe

Az első és a Szívek dallama sikere után újabb novella-antológiát jelentetett meg a Menő könyvek – nagy megtiszteltetésként ebben is helyet kaptam. A kötet ezúttal a szakítás témakörét járja körbe. Ahogy megszokhattátok, igyekeztem olyan nézőpontból megközelebíteni a témát, amire első blikkre nem nagyon számíthattok tőlem. A Szakítósba írt novellám egy rendhagyó, tulajdonképpen meg sem történt szakítás históriáját meséli el – múltban és jelenben. Lehet olyan szerelem, ahol a szakítás györtelem helyett feloldozás? Ízleljetek bele a novellámba, ha tetszett, csapjatok le a kötetre a shopban!

2800 Ft3290 FtOpciók választása


Minden jog fenntartva. A novella sem egészében, sem részleteiben nem másolható és nem közölhető a szerző beleegyezése nélkül.


 Egyszer biztosan elmúlik

Ízelítő a Szakítós című antológiában olvasható kisregényből, írta: Lakatos Levente

Akkoriban

– Franciska úrhölgy, a hintója előállt – perdültem a villamoson az egyik szabad üléshez.

– Csak nem gondolja, hogy leülök egy ilyen koszos székre?! – válaszolt megjátszott kényességgel. – Üljön le, és én az ölébe ülök!

Elfogadóan bólintottam, helyet foglaltam, ő pedig a fenekét játékosan igazgatva a combomra ült.

Ott aztán fészkelődni kezdett.

Kamaszként a lágy szellő is veszélyes egy ú számára, nemhogy annak a lánynak a cánkoló csípője, akivel legszívesebben ki sem kelne az ágyból.

– Ez nem jó ötlet – sóhajtom a fülébe.

– Szeretem a rossz ötleteket – súgta, majd szájon csókolt.

A túloldali széksorból egy idősebb asszony a szeme sarkából leste a történteket, majd méltatlankodóan elfordult.

Ilyenek ezek a mai fiatalok.

– Francinak jól megy a francia – lökte meg a vállamat a csípôjével szándékosan társaságunk leghangosabb és egyben leggyerekesebb tagja, Krizsi. – Ne itt kéjelegjetek! Menjetek szobára!

– Tudom, ahhoz vagy szokva, hogy a lányok el akarnak veled bújni, nehogy meglássák, kivel ismerkednek, de nekünk nincs mit rejtegetnünk – bokszoltam a combjába. – És az öklöm legközelebb az orrodba száll, ha még egyszer Franci nevével viccelsz!

Mindenki nevetett. Pláne, amikor a villamos nekilódult, a zsibbadó combjával Krizsi elveszítette az egyensúlyát, és feltörölte a padlót.

– Mi van a táskádban? – kérdeztem Francit a fülébe duruzsolva, miután a menetzaj körbekerített bennünket.

Az ablak visszatükrözôdésében megláttam a távolba révedô, fekete szemceruzával vastagon kihúzott jégkék tekintetét és gondterhes arcát. Fáziskéséssel válaszolt:

– Csak ez-az – legyintett. – Semmi fontos.

Furcsán viselkedett, de Francitól ez nem volt szokatlan. Elegendô volt egyetlen gondolatfoszlány ahhoz, hogy a teljes önfeledtségbôl a melankólia mély tömlöcébe zuhanjon. De a többi között ezzel a lírai kettôsséggel érte el, hogy beleszeressek. A többi tizenhat éves lányhoz képest Franci habzsolta az életet, de azt is tûrte, ha az élet visszaharapott.

Mások talán a példás családja ellenére bajkeverônek látták – és bár még atal lány volt, én inkább végzet asszonya típusnak neveztem. Láttam benne a misztikumot, ellenállhatatlan vonzerôt és a múzsai bûbájt. A legtöbb szerelem akkor ihleti meg a mûvészt, amikor vége szakad. Amikor fáj. Franci engem a kapcsolatunk összes pillanatában rímekre csalt, amiért hiába igyekeztem, soha nem tudtam pontosan megfejteni, mi jár a fejében. Ez volt az én végtelenbe nyúló édes kudarcom.

A sikló villamosból néztük a fényárban fürdô várost, és szabadon engedtük magunkba a számtalan meglepetéssel kecsegtetô éjszakát. A sötétben egy szempillantás alatt elveszhet az ember, pláne, ha atal és mohó. Ha olyan, mint mi.

Megszorítottam Franci kezét. Hogy érezzem, velem van. Hogy érezzem, együtt vagyunk.

Visszaszorított, a mutatóujjával a kézfejemre kocogtatott:

Rövid. Rövid. Hosszú. Rövid.

Hosszú. Hosszú. Hosszú.

Rövid. Hosszú. Rövid.

Rövid.

Rövid. Rövid. Rövid. Hosszú. Rövid.

Rövid. Hosszú. Rövid.

Ekkoriban

A renddőrök fél órája érkeztek ki a helyszínre. Éppen egy órával azután, hogy az első kétségbeesett, sikoltásba fulladt ordítás áttört a tömeg moraján.

– Eltűnt egy gyerek – csíptem el, amint egy jól informált asszony közölte a férjével, majd rögvest számára fontosabb témára váltott: – Beborult. Még csak az hiányzik, hogy essen. Nem hoztam esernyőt.

Az elmúlt másfél órában úgy ismerhettem meg többet és többet az emberi természet legsötétebb oldaláról, ahogy az eltűnt gyermek híre egyre szélesebb körben terjedt a nyárzáró fesztiválon. Igaz, akadtak – főképp a kisgyermekes apák közül –, akiket a jó érzésük kisebb keresőcsapatokba terelt, ám az ő számuk eltörpült azok mellett, akik az esti koncertre várakozva a fülük botját sem mozdították. És a leghangosabbak természetesen azok voltak, akik rosszindulatú megjegyzésekkel tarkítva azt firtatták, milyen anya az, aki elhagyja a gyerekét. Egy barom például röfögős röhögéssel közkinccsé tette az ötletét:

– A szülők köthetnének pórázt a kölykeik nyakába, ha elkóborolósok.

A környékbeliek bizonyultak a leghiggadtabbaknak. A fiú biztosan csak játszik a rendezvénynek helyet biztosító dombteteji tisztást körülvevô fenyvesben. Nem kell aggódni, hiszen ezen a könyéken – az ő környékükön – nem történnek szörnyűségek.

Az ő környékükön nem rabolnak gyerekeket.

Az ő környékükön mindenki jó ember.

Az ő környékükön mindenki boldog.

Hánynom kellett az ő környéküktől.

Matyi, a legjobb barátom idén tavasszal kitalálta, hogy összetákol egy food truckot, amivel majd az országot bejárva, a legkülönfélébb nyári rendezvényeken árusít ételt. Azzal, hogy a terve megvalósításához a segítségemet kérte, nyári kalandot kínált. Nem bólintottam rá rögtön, mérlegelnem kellett, hiszen igaz, a munkával együtt járt, hogy gyakorlatilag az összes népszerű fesztiválra ingyen jutottam be, viszont számolnom kellett azzal, hogy az egyébként is nyári forróságban a sütés-főzés miatt pokoli hőség uralkodik majd a kocsiban. Az emberpróbáló meló sorsáról végül a barátnőm hozzáállása döntött. Pontosabban az, hogy napról napra egyre hisztérikusabban követelte, hogy mondjak nemet Matyinak. Mert egy tanárembernek nem fesztiválokon kell krumplit sütnie nyáron, hanem jó pénzért a pótvizsgára kell felkészítenie a bukdácsoló diákokat. Mert gondolni kell a jövőre. Félre kell tenni. A leendô család biztonságának mindennél fontosabbnak kell lennie.

Kell. Kell. Kell.

Egyre szorosabban fojtott a követelőzése, minek eredményeképpen úgy éreztem, csak azért is igent kell mondanom a barátom ötletére. Igaz, ezután otthon már nem várt senki, de nem bántam meg a döntésemet. Az örökös elvárások és a bukdácsolók szamárságai helyett egy teljes szabadságban eltöltött nyarat tudhatok magam mögött. Matyival, valamint két közös ismerősünkkel bejártuk a fél országot a food truckban. A harmincadik születésnapomat a Balatonban, meztelen fürdőzéssel ünnepeltük. Megszámlálhatatlanul sok koncerten mulattam, és senki nem szólt rám a harmadik söröm után. Hosszúnak ígérkezett a munkával teli nyár, mégis – az örök fiatalság illúziójával együtt – egy szempillantás alatt illant el. Ezért is örültem, amikor az eredetileg tervezett programsorozat végén Matyi előállt azzal, hogy lenne még egy esemény, ahová elgurulhatnánk.

A Tisztás.

Korábban nem hallottam erről a rendezvényről – mint kiderült, ez nem véletlen. A háromnapos eseménysorozatot először idén rendezik meg az ország egy eldugott pontján. Egy helybéli vállalkozó, a környék turisztikai forgalmat fellendítendő, kitalálta, hogy nyárzáró kulturális fesztivált szervez az egyébként energiamezőként is funkcionáló dombteteji tisztásukon. A három napban főként színházi előadások, táncos produkciók és koncertek váltották egymást. A fesztiválba oltott vurstliban napközben kézműves kirakodóvásár, céllövölde és vattacukor várta a látogatókat, akiknek – az energiamezőt kihasználva – lehetôségük volt sátrazni, de érkezhettek lakókocsival, és a környező településeken is bőségesen kínáltak szállásokat.

Amikor a helyszínt a térképen kikerestem, nem hittem volna, hogy néhány lézengőt leszámítva lesznek érdeklődők, mígnem Matyi az orrom alá dugta az ismertebb fellépők névsorát. Az oldal tetején vastagon szedett nagybetűkkel ott virított: A zárókoncertet a tizenhárom év után összeálló Biztosan elmúlik szolgáltatja!

Valójában a banda csak kétlemeznyi időt zenélt együtt, aztán a konfliktusaik miatt szétváltak az útjaik, de a kamaszkorom meghatározó szereplői voltak. Verseket író kamaszként közel álltak hozzám a fineszes, általában keserédes szerelmes szövegeik, de a generációmból nagyjából mindenki más is valamelyik slágerükre csókolózott vagy szeretkezett először. A rádió kívánságműsorait hallgatva, a magnó felvevôgombján tartva az ujjunkat igyekeztünk elcsípni a dalaikat, és szitkozódtunk, ha a kazetta szalagja itt-ott nyávogott.

A fiúk búcsúkoncertjén is ott voltam.

Akkor fordult fel fenekestől az életem.

Minden fiatalkori álmom és tervem szertefoszlott.

Tizenhárom év távlatából viszont úgy éreztem, itt az ideje a kellemetlen emlékeket mosolyogtató nosztalgiává szépíteni. Akkor is, ha azok a hold nélküli éjszakáknál is sötétebbek.

Akkoriban

– Kicseszett velem ez a banda. Most nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek – üvöltötte túl a zenét Krizsi. – Hogy adhatnak ilyen rohadt jó búcsúkoncertet? Hogy lehet majd enélkül élni, Isteneeem?

Kinevettük, aztán ahogy az „e”-betűt maga után húzva a többi barátunk mellé táncolt a tömegbe, Franci nyakába csókoltam. Tombolás helyett mi inkább szélre húzódva, összeölelkezve néztük a koncertet.

Meghittségbe burkolózva éltük át a pillanatot.

Fontos volt nekünk a Biztosan elmúlik.

A banda egyik koncertjén, a dühöngőben találkoztunk egymással, az első nagy slágerükre csókolóztunk először, és két évvel később, a feloszlásukkor mintha az ártatlan kamaszkorunkat is magukkal vitték volna. Valójában a fesztelen fiatalságunktól búcsúztunk.

Felnőttünk.

Franci barackillatú haját szagolgatva, nosztalgikus mosollyal néztem, ahogy a színpadot nyaldosó színes fények föl-alá szántva álomszerűvé varázsolják a hangulatot. Úgy éreztem magamat, mintha egy kellemes rémálomban lebegnék.

Micsoda paradoxon!

A koncert ugyan szomorkássá tett, mégsem lettem tőle boldogtalan, hiszen többet adott, mint amennyit elvitt. Legalábbis akkor még úgy tűnt.

– El kell mennem a mosdóba – fordult felém a kedvenc dalom kellős közepén Franci.

– Elkísérjelek? – kérdeztem a számra cuppantott csókja nyomán.

– A kedvenc dalod közepén? Szerintem sikerülni fog egyedül is – kacsintott, aztán fejével a dal ütemére topogó lábamra bökött. – Addig táncolj egyet a többiekkel!

Vidámnak akart tûnni, de engem nem tudott becsapni, láttam a szemében bujkáló melankóliát. Igazából már az esti találkozásunkkor észrevettem, de nem faggattam. Persze érdekelt volna, de ő folyton kigúnyolt, ha megkérdeztem, mi baja. Megegyeztünk abban, hogy ha gond van, szól. Faggatózás helyett inkább hülye mozdulatokkal táncolni kezdtem. Vagyis inkább rángatózni.

– Lehet, hogy inkább mégsem kellene táncolnod! – ölelt át nevetve, majd csillogó szemmel kérdezte: – Tudod, hogy szeretlek, ugye?!

– Akkor nem kell attól tartanom, hogy a mosdóba menet elcsavarják a fejedet? – igyekeztem tréfával elűzni a mosolyára kiülő fájdalmát.

Megcirógatta az arcomat.

Megrándult a szája széle, ezért gyorsan az alsó ajkába harapva nagyot nyelt, aztán mielőtt elpityeredhetett volna, a melankóliájából kiszakadva játékosan összekócolta a hajamat.

– Ne aggódj értem! – mondta, majd hátat fordított, és gyors léptekkel elindult a nézőtér kijárata felé.

Bennem volt a lendület, hogy utánalépjek, és az ígéretemet megszegve faggassam, hátha enyhíthetek mindazon, ami kínozza.

Mi a baj?

Mi ez a szomorúság?

Bántott valaki?

Megverjem?

De az okosoktól úgy hallottam, hogy az emberi kapcsolatok egyik alapja a bizalom. Akkor is hinni kell a másiknak, ha bennünk szorongást vagy kételyt szül. Mit tehettem mást, mint hogy bíztam Franciban: elém áll, mielőtt betemethetnék a problémái.

Nem állt.

Tetszett a részlet? Érdekel, miként folytatódik Matyi és Franci kapcsolata? Mi történik az eltűnt kisfiúval? És összességében hova is fut ki ez az egész?! Akkor szerezd be akár névre szólóan dedikáltan az antológiát!

Címkék

Lakatos Levente

Kétszeres Aranykönyv-díjas író. Háromszor választották a Magyar Könyvek Viadalán az év írójának. 2015-ben a Glamour magazin olvasói a legsármosabb férfinak választották.

Ezek is érdekelhetnek még!

Hozzászólás

Close
Close