December 7-én megjelent a legújabb regényem, a Simlis! A megjelenés előtt megmutattam nektek a regény első fejezetét, annak a posztnak a végén megkérdeztem, szeretnétek-e még egy kis részletet. A válaszolók 88%-a igennel válaszolt… :)
Egy kis extra: a második fejezet egyben a regény első fülledt jelenete. Jó szórakozást kívánok hozzá!
Természetesen nem árt vigyázni a részlettel, mert spoileres lehet!
Ha még nem olvastátok el az első fejezetet, az aktuális részlet előtt érdemes túl leni rajta! :) Klikk ide és tessék pótolni! :)
Csapj le a kötetre! Válaszd ki, milyen változatban szeretnéd!
DEDIKÁLT/ALÁÍRT VÁLTOZATOT SZERETNÉK
20% KEDVEZMÉNYT AKAROK A KÖNYVRE!
Minden jog fenntartva. A regényrészlet sem egészében, sem részleteiben nem másolható és nem közölhető a szerző beleegyezése nélkül.
Éva
2
Igaz, hogy arra magasról teszek, mások mit gondolnak rólam, ma már az ösztöneim elé helyezem az önérzetemet. Véletlenül sem akarok olyan nő lenni, akire a férfiak könnyen felcsíphető, egyéjszakás kalandként tekinthetnek. Ha csábított helyett csábító vagyok, nem érezhetem magam kizsákmányoltnak, nem igaz? Ezen elvet követve a bálteremben kikaptam György kezéből a szobakártyát, megragadtam a csuklóját és a lift felé húztam. A rányomtatott jelzés szerint a kártya a 304-es szobához tartozik, tehát a harmadik emeletig kellett volna türtőztetnünk magunkat, ám ahogy becsukódik előttünk a liftajtó, a férfinak rontok. És ő ezen egy cseppet sem lepődik meg: úgy tűnik, hogy a második első csókunk Györgynek is csak a fél fogára volt elég.
Túl sok inger ért ma este. Úgy érzem magam, mint egy kémcső, amibe egymás után öntik össze a robbanóelegy alkotóelemeit. Kezdődött a magányérzettel, a hanyatlófélben lévő karrieremmel, majd folytatódott Krisztina megalázó rikácsolásával. Aztán jött a jóképű, szemtelen mosolyú, tetovált, jól táncoló, érzékin csókoló György, aki mindezek mellett még át is lát rajtam, mintha évek óta ismerne.
Robbanni fogok.
És szeretném kiélvezni a detonáció minden egyes pillanatát.
Az egyre erősödő csókunkban elvész a realitásérzékem, és miközben tenyeremmel a férfi sliccének környékét dörzsölöm, az alsó ajkába harapok. Szerintem gyengéden csinálom, ám ő felszisszen.
– Tornádó – dünnyögi vigyorogva.
– Csak hagyd, hogy elsöpörjön! – válaszolom a merev férfiasságát megszorítva.
A lift megáll, az ajtó kinyílik, én pedig ismét elöl járva vezetem Györgyöt a szoba felé. Lehúzom a zárra szerelt terminálon a kártyát, majd világítást kapcsolnék a lakosztályban, de György a csuklómnál lefogja a kezemet. Benyomul, majd a mögöttünk becsukódó ajtónak nyom. Két tenyere közé fogja a fejemet, és a telihold beszűrődő fényében folytatjuk a liftben megkezdett, habzsoló csókcsatát.
Miután hagytam, hogy az ellenállásom utolsó jeleként a borítéktáskám a földre hulljon, két kezemmel lefejtem György válláról a zakót, majd azonnal az ingét kezdem gombolni. Ő eközben egyik kezével kibontja a feltűzött hajamat, mire a halványlila tincseim könnyedén omlanak a vállamra. Míg György szabad keze a fenekemre vándorol, én az immár felfedett, bordázott hasfalát tapogatom. Kedvem támad végigkarmolni az izmait, amire ő válaszul erősen a fenekembe markol. Érezhetően mindkettőnket izgalomba hozza az érzéki fájdalom, és ahogy felsejlik bennem, mire lehet képes ez a férfi a húsomon érzett nyers, zabolátlan erejével, felnyögök. György szája a nyakamra kalandozik, fújtatva csókol és finoman harapdál.
– Ki kell szabadítanom szegényt – sóhajtom, miután a kezem visszatér a liftben már felfedezett kőkemény területre.
– Vigyázz, mert vele együtt a vadállat is elszabadul.
A rossz szöveg hallatán egy pillanatra megtorpanok. Vagy azonos szintre ereszkedve azt válaszolom, hogy alig várom a fenevadat, vagy odaszúrok.
Utóbbit választom.
– Inkább ne beszélj! – utasítom mosolyogva.
– Akkor foglald le a számat! – morogja, és mohón megcsókol.
Ahogy a hathatós közreműködésemmel a lüktető férfiassága a nadrágon kívülre kerül, György megragadja a derekamat, és az ajtó melletti pulthoz húz. A hirtelen lendülettől a kezem minden utamba kerülő tárgyat a földre seper, váza és tányér is landol a földön. A csörömpöléstől összerezzenek, hiszen mégiscsak egy szállodában vagyunk, Györgynek fizetnie kell majd a kárért, de ez őt érezhetően hidegen hagyja, ugyanis lefoglalja az ezüst alapon piros virágokkal tarkított overallom cipzárja. A férfiak többségével ellentétben neki meglepően gyorsan sikerül megbirkóznia a feladattal.
Gyakorlott mozdulatok.
A könnyű anyag leomlik a felsőtestemről, a csípőm felfogja, onnan György a fehérneműmmel összefogva egyetlen határozott mozdulattal lerántja rólam. Miután kilépek a textilből, ő a térdével szétnyitja a lábamat. Papírzörgést hallok. Ahogy körbepillantok a lakosztályban, a hálóban észreveszek egy hatalmas állótükröt – a derengő félhomályban magunkat látom benne.
Izgató bizsergéssel tölt el a látvány, hogy miután György óvszert húz, lehajtja a fejét, összegyűjti és az al- felemre csorgatja a nyálát, majd a mutató- és a középső ujját használva a nyálával még inkább benedvesít.
Nincsen hosszú előjáték, ő is türelmetlen. Íme, egy tulajdonság, amelyben biztosan hasonlítunk egymásra. Ahogy György összeilleszti azt, amink van, belenyögök a szoba csendjébe, és kinyújtott karral megmarkolom a pult peremét. Továbbra is a tükörben figyelem, ahogy a csípőmbe kapaszkodó György egyre hevesebben mozog bennem. Ő valószínűleg nem tudja, hogy figyelem, a találkozási pontunkra koncentrál. Az, ahogy ő kigombolt inggel belefeledkezik a látványba, engem a csúcsig emel, és végigfut a testemen a kielégülés első hulláma. Az összehúzódó izmaim körbeszorítják Györgyöt, ő egy pillanatra megáll, majd kiszakad belőlem, és ismét a derekamnál fogva a pulthoz közeli asztalra emel. Ezúttal ő seper mindent a földre, csörögnek, zörögnek a díszek. Miközben a széttárt combom közé bújik, én mindvégig az arcát fürkészem, de ahogy besegíti magát, kiderül, ő a szemkontaktus helyett továbbra is az ágyékomra kíváncsi, ezáltal az én tekintetem is el-elkalandozhat. Eszembe jutnak a tánctéren kivillanó tetoválásrészletek, ezért széttárom az ingét. Szerencsémre a telihold fénye elegendő, hogy ebből a közelségből alaposan szemügyre vehessem az őrületesen kidolgozott felsőtestén elnyújtózó, buja tintakáoszt. És bár látom, hirtelen ki sem tudom bogozni, miket tetováltatott magára. Talán kivehető egy ördögfej, egy kígyó és különböző virágok…
Elszorítja a torkomat a gondolat, hogy míg György néhány jól irányzott jelzővel a lelkem legsötétebb bugyráig jutott, nekem fogalmam sincs, ki ő, és a tetoválásai sem visznek közelebb ahhoz, hogy megismerjem. Jesszus, csak nem lehetek annyira telhetetlen, hogy mi- közben egy megtestesült félisten dolgozik a combom ölelésében, én azon rágódom, ami nincs!
Amikor az elillant hangulatot visszavágyva György testéről a távolba révedek, az imént magunk mögött hagyott pult túlsó végén észreveszek egy jegesvödörben álló, bontott pezsgőt. Micsoda pazarlás lett volna azt is a földre sepernem.
– Add csak ide! – mutatok a férfi mögé.
György fújtatva megáll, meglepetten néz rám, aztán a kezemet követi, majd kiszakadva belőlem a palackért nyúl.
– Vajon ez beférne mellém? – kérdezi az üveget maga elé tartva, komisz mosollyal.
Belepirulok az ötletbe.
– Az ilyesmit azonnal felejtsd el! – tiltakozom hevesen.
Az üvegért nyúlok, de György elrántja, és megdöntve fölém tartja.
– Majd én megitatlak – közli, majd az alsó ajkába harap.
Na, ez az ötlet már tetszik, belemegyek a játékba.
Nyitott szájjal fogadom az ajkam közé csorgatott pezsgőt. Néhány korty után György a mellkasom fölé fordítja az üveget.
– Jesszus! – sikoltok fel, amikor a hűtött ital a forró bőrömhöz ér.
Az ital végigcsorog a hasfalamon, végül a lábam között a padlóra folyik. György az üveget a mellkasom felett tartva az ágyékomhoz hajol, és miközben odalent csókol, az italt is nyeli.
– Jesszus! – ismétlem, ezúttal kéjesen.
– Piszkosul jó ízed van – sóhajtja, miután kifogyott a palack és visszatért a számhoz.
– Mindenhol olyan édes vagyok, mint a csókom volt? – incselkedem.
Magabiztosan mosolyog, a csípőmnél fogva megemel, és ahogy vagyok, pezsgőtől ragadó bőrrel a hálóba visz. Az ágyra tesz, majd mialatt kilép a nadrágjából, szemtelenül közli:
– És most édesen meg foglak baszni.
Felkapok egy párnát és hozzávágom.
– Mondtam, hogy inkább ne beszélj!
– Úgy szét foglak kúrni, hogy holnap lábra sem tudsz állni – közli szemtelenül vigyorogva, miközben leveti az ingét.
Mielőtt egy másik párnát is hozzávágnék, kacagva rikoltom:
– Elég!
– Aztán holnap este könyörögni fogsz, hogy újra megbasszalak – folytatja az ágyra mászva.
Újabb párnát ragadok meg, és minden egyes szavára a vállára mért ütéssel válaszolok, mígnem az anyag szétreped, és szállni kezd belőle a töltésnek használt műszálgolyó.
– Basszus! – nyögöm meglepettségemben, de nincs sok időm a csodálkozásra.
György szétfeszíti a combomat, és a legklasszikusabb pozitúrában belém hatol, vagyis inkább felnyársal. Homorítva fogadom magamba, és végre a szemébe nézhetek. Cseppnyi romantika sincs abban, ahogy egymáshoz érünk, ez nyers és arcpirítóan őszinte szex. Mindketten tudjuk, hova vágyunk a testünkkel, és türelmetlenül törünk előre, hogy célba érjünk.
A szemkontaktus rövid ideig tart, mert a hullámzó mellem eltereli György figyelmét. Miközben a csípője előre-hátra táncol, ő a jobb bimbómhoz hajol, ajka közé fogja, szívja és finoman harapja. Rátalált az egyik erogén zónámra. Úgy érzem, ha nem akarok a gyönyörtől elszállni, kapaszkodnom kell. György hátába mélyesztem a körmömet. A fájdalomtól megfeszülnek a hátizmai, a holdfényben ettől még tekintélyt parancsolóbbnak tűnik. Karmolva a segge felé ereszkedik a kezem, már a derekánál tartok, amikor hátranyúl, és a csuklómnál fogva a fejem mellé feszíti a karjaimat. Aztán ahogy tovább dönget, szája elszakad a mellemtől, a jobb hónaljamba nyal, majd óvatosan a felkaromba harap.
Teljesen letaglóz.
Az övé vagyok.
Fel is falhatna.
De ezt nem hagyhatom. Van még néhány cselem, amellyel magamnál tarthatom az irányítást. Lábammal átkulcsolom György csípőjét, hogy minél közelebb szorítsam magamhoz. Elmondhatatlanul izgató, ahogy szinte tövig jutva kitölt, és a sóhajtásaiból ítélve ez a helyzet neki is különösen tetszik. Aztán izmaimmal körbeölelem, ahogy azt már megtettem az előszobában, de ezúttal a combom szorításától nem szakadhat ki belőlem.
György besétált a fekete özvegy csapdájába.
Remegve jut a csúcsra: verítéktől nyirkos izmai szinte szakadásig feszülnek, arcán átsuhan a fájdalomra hajazó élvezet grimasza.
Gyönyörű.
Őszintén megvallva az eddigi életem a szépségnek hódolva telt: nem érdekelt, hogy a férfi üres, ha a külseje kompenzálta a hiányosságait. Egy ideje próbálok változtatni és ellenállni a külcsínnek, erre jön György, az ismeretlen, és visszaránt. De hogyan is állhatnék ellen, ha egy szép, a közreműködésemmel élvező férfi látványa képes engem is a csúcsra juttatni? Ahogyan az történik most is. Megfeszült testtel, hangosan nyögve öleljük egymást. Néhány másodpercig tart ez az önkívületi állapot, de olyan, mintha órák óta egymásba fonódva feküdnénk az ágyon. György végül zihálva gördül mellém az ágyra.
– Bassza meg! – sóhajtja a plafonra, majd felém fordul, és mindketten felröhögünk.
Nézzük egymást csillogó szemmel, izzadtan. Az én testem ráadásul a veríték mellett a pezsgőtől is ragad, a párnából kiszabadult töltésről ne is beszéljünk.
– Muszáj letusolnom – közlöm, és szállok is ki az ágyból. – Sietek vissza.
Ahogy a fürdő felé veszem az irányt, György utánam szól, hogy vigyázzak a katasztrófa sújtotta övezetben, nyilván a levert, összetört tárgyakra gondol, és az előszoba valóban olyan, mintha földrengés lett volna. Elmosolyodom a hasonlaton, hogy mi ketten együtt olyan pusztítók vagyunk, mint egy természeti csapás. Miközben a fürdőbe érve, a lámpafényben hunyorogva a zuhany alá állok, azon tűnődöm, volt-e hasonlóan pusztító szexuális élményem korábban. Meglehetősen bővelkedem tapasztalatokban, de azt hiszem, a maihoz fogható teljes szabadságban még nem volt részem. Darabokra szedtük egymást és a szobát.
Sietek a tusolással, mielőbb vissza akarok térni Györgyhöz. A vízsugár alól kilépve, a törülközőt a testem köré tekerve a mosdókagyló felé fordulok, mert kezdeni akarok valamit a nyilván teljesen elkenődött sminkemmel, ám mielőtt bármit tehetnék, a hátam mögötti törülközőtartón egy vállfára akasztott alkalmi női ruhát pillantok meg a tükörben. Tűzpiros, félvállas darab, nagyon hasonló ahhoz, amit Kollay Krisztinának másoltam a mai estére. Homlokráncolva fordulok a holmi felé, közelebb lépek és a belevarrt cetlin a saját márkám emblémájával szembesülök.
Ez Krisztina ruhája.
Hiába keresem, nem találom a választ arra, hogy mi ez az egész. Hogy kerülök Kollay Krisztina szobájába? Amikor a bárpultnál Györggyel megmentettem magam, nem tűnt úgy, hogy ismerik egymást.
– Te, figyelj, hogy kerül… – lépek ki értetlenül a ruhával a fürdőből, de bennem szakad a szó, amikor a lakosztályt üresen találom.
György nincs sem az előszobában, sem a hálóban, de még a mellékhelyiségben sem, és a ruhái is eltűntek a földről.
Köszönés nélkül lelépett.
– A picsába! – káromkodom el magamat, miközben felkapcsolom a villanyt.
A hálóban álló pipereasztalt zsúfolásig pakolták dekorkozmetikumokkal, a fal mellett teleaggatott szobainas, mellette bőrönd. Ez a lakosztály kétségtelenül az, amit Krisztina a ma esti háziasszonyi munkájáért cserébe Lizától kapott. Na nem mintha a felismerés közelebb vitt volna a válaszhoz.
Mi a fene történik körülöttem?
Mielőbb el kell tűnnöm ebből a lakosztályból. De előtte a nyomaimat kell eltüntetnem.
Visszasietek a fürdőszobába, a helyére akasztom a ruhát, aztán a pultnál levetett ruhámhoz lépek, hogy felöltözhessek. A szobában az ágyról igyekszem összeszedni, és a huzatba visszaszuszakolni a műszálgolyókat, majd rendezem az ágyneműket. A konyhai részen találok papírtörlőt, amellyel először felitatom a magunk után hagyott pezsgőtócsát, majd egy újabb adag papírt benedvesítve feltörlöm az előszoba kövét, hogy ne ragadjon. Mindeközben azon gondolkozom, mit kezdjek a széttört porcelánokkal. Hiába dobnám kukába a cserepeket, ott is megtalálhatják, viszont ha nincs törmelék, talán észre sem veszik, hogy hiányoznak dísztárgyak. A cserepeket gyorsan a borítéktáskámba szedem, alaposan kitöltik, de majd a szállodából kikeveredve valahol kiürítem.
Miután eltüntettem a nyomokat, a pipereasztalon talált festékekkel kijavítom a sminkemet, végül indulásra készen a kijárat felé indulok. Ekkor megpillantok a földön egy fekete bőrtokot…
A fejezetnek itt nincs vége, de a folytatás kifejezetten spoileres. Olvasd el inkább a regényben! :)
