hirdetés
Hírek

5 meglepő tény a vadonatúj regényemről!

hirdetés

Az idei év több szempontból fontos a számomra. Egyrészt februárban lettem 33 éves (meg sem érzem… :)), másrészt idén készül el a tizedik regényem. Kinéznétek ezt belőlem? Mármint nem a koromat, hanem azt, hogy már a tizedik regényemnél tartok… :D

A tizedik történet kapcsán nyilván valamiféle különlegességgel is készülök. Ez lesz például az első olyan sztorim, aminek az elkészülését a JOY magazin jóvoltából lépésről lépésre nyomon követhetitek. Lesz?! Miket beszélek! Már elindult!!! :) Klikk!

Hogyan is működik ez az egész? Úgy, hogy hiába telik az idő, egyre fiatalosabban gondolkozom… :) Az internet adta lehetőségekkel élve fejezetről fejezetre olvashatjátok regényt – akár mobiltelefonról is munkába, esetleg iskolába tartva! Arról nem is beszélve, hogy rengetegen „reklamáltok” azért, hogy sokat kell várni két regény között – ezt viszont most senki nem mondhatja, hiszen a Simlis decemberi megjelenését követően már februártól olvashatjátok az új sztorit, mégpedig 30 héten keresztül minden csütörtökön hozok nektek egy fejezetnyi finomságot! :)

No, de nézzük, hogy pontosan miről is dumálok ennyit! Íme 5 tény a készülő regényemről!

Első

A regény címe Vörös. Ez a szó több értelmet is nyer majd a történet során. A többi között például a női főszereplő, Bibi egy „vörös lámpás házban” dolgozik. Mielőtt megijednétek: Bibi nem örömlány. Minden kupiban foglalkoztatnak egy úgynevezett recepcióst. Ezek a lányok kezelik a prostik telefonjait, ők intézik a pénzügyeket, de például ők felelnek a hely tisztaságáért is. Mindenesek, a tulajdonos meghosszabbított kezei.

Második

A sztori Londonban játszódik, de a főszereplők magyarok. Botond, a férfi főszereplő kilenc éve költözött a városba, azóta „bejött neki az élet”. Bibi, a női főszereplő pedig a munkája miatt tartózkodik a városban.

Harmadik

Ez a történetem abban is rendhagyó lesz, hogy kizárólag férfi szemszögből íródik. A romantikus műfajban meglehetősen ritkák a női nézőpontot abszolút mellőző történetek, ezáltal a Vörössel egy még izgalmasabb kirándulásra hívlak benneteket! :)

Negyedik

A Vörös minden eddigi sorozatomtól független, különálló történet és szóló regénynek tervezem.

Ötödik

Hetente jelennek meg a fejezetek a JOY Love oldalon, de még most is írom sztorit. Ez azt jelenti, hogy a hozzászólásaitokkal befolyásolhatjátok a történet alakulását, sőt, egészen biztosan lesznek olyan pontok, ahol kikérem majd a véleményeteket! :) Erre a célra indítottam egy zárt Facebookra csoportot azoknak, akik hétről hétre követik a Vörös alakulását és van kedvük velem beszélni róla! De egyébként a fejezetek alatti komment szekcióban is aktívan válaszolok nektek! :)

Ötpluszegyedik

A sorozat már elindult a JOY Love oldalon, két fejezet máris olvasható. Több visszajelzést jött arról, hogy milyen „rövidek” a részek. Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a kötet 30 fejezetből áll majd – csakúgy, mint például a Szigor kötetek, illetve a Simlis. Egy-egy Vörös fejezet éppen olyan hosszú, mint a fent említett regények fejezetei. Online, a nem megszokott forma miatt talán rövidebbnek tűnhetnek, de higgyetek nekem, ugyanolyan terjedelműek! :)

Bízom abban, hogy felkeltettem az érdeklődéseteket és belevetitek magatokat a Vörös világába! Kérlek szépen benneteket, hogy ne féljetek az újdonságoktól, tartsatok velem ebben a harminc hetes kalandban, hiszen a ti kedvetekért, a szórakoztatásotokra csinálom. Az, hogy lesz-e a Vörösből papírkönyv azon is múlik, hogy mennyire szeretitek és mutattok érdeklődést a heti fejezetekre! :)

Merüljetek el Bibi és Botond helyenként dark romance-ba hajló világában, burkolózzatok a Vörösbe!

Most azonnal elolvasom a Vörös eddig megjelent részeit!

Lakatos Levente

Ötszörös Aranykönyv-díjas író. Kétszer nyerte meg a JOY magazin Social Media Awardját. Háromszor választották a Magyar Könyvek Viadalán az év írójának. 2015-ben a GLAMOUR magazin olvasói a legsármosabb férfinak választották.

Ezek is érdekelhetnek még!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb