Az Instagram oldalamon, a Stories résznél tettem tegnap közzé, hogy délután elájultam az utcán, aminek következtében felszakad az állam alja, a szám és kiesett egy fogam. Túl sokat, a kórházi ellátás közben értelemszerűen nem tudtam posztolni, viszont nagyon sok aggódó üzenetet kaptam. Összefoglaltam mi is történt, illetve hogyan éltem, élem meg az egészet.
Ha szeretnél több képet látni, lapozd végig az alábbi Instagram posztot, van még benne kettő:
Aki ismer, tudja, nagyon ritkán, legfeljebb évi egy-két alkalommal iszom, soha nem drogoztam, és alapvetően kerülöm a bajt. Emellett sportolok, illetve igyekszem egészségesen összeválogatni a táplálékomat. Erre fel január második napján úgy estem össze az utcán, mint egy rongy… Én balek, legalább buliztam volna előtte egy jó nagyot…
Történt, hogy a napomat edzéssel meg ide-oda rohangálással kezdtem, a reggeli proteinturmixomat elfelejtettem, később pedig nem volt időm enni. Úgy terveztem, hogy egy óra körül, az egyik kedves ismerősöm üzletében veszek magamnak proteinszeletet, hogy a főétkezésig rendben legyek. Oda is értem, válogattam még ezt-azt, mígnem a fizetés előtt elkezdtünk egészségügyi témákról beszélgetni. Tudni kell, hogy én eléggé bele tudnom magam élni a legkülönfélébb betegségekbe, az ismerősöm pedig a szívinfarktusáról mesélt. Már az elején éreztem, hogy a szervezetem nem reagál túl jól a hallottakra, de nem akartam belé fojtani a szót, és alapvetően érdekelt is a történet. Közben viszont egyre jobban tört rám a pánik. Pontosan tudom, mikor és hol éreztem az életem folyamán hasonlót: például gyerekkoromban kötelező oltásnál, egyszer vérvételnél, urológiai vizsgálatnál, vagy például amikor a Fred egyszer ráharapott a kezemre. Szóval rosszul reagálok az egészségügyi helyzetekre, “szörnyűségekre”, ami most összeadódott azzal, hogy nem ettem, tehát alacsonyan volt a vércukorszintem. Mondtam a boltban, hogy kimegyek levegőzni. Ez volt az első hülye döntés, mert ekkor kellett volna betolnom egy proteinszeletet. Odakint aztán éreztem, hogy le kellene ülnöm, de nem akartam az ajtajukba, gondoltam, beülök az öt méterrel arrébb álló kocsimba, amíg jobban leszek. Ez volt a második rossz döntés, mert a kocsihoz vezető úton estem el. Valószínűleg nagy lendületben lehettem, mert a helyszínt látva elég hosszú nyálcsík fénylett az utcán a vértócsáig.
Tehát nem spontán ájultam el, és nem az éhség, vagy az egészségügyi témázás volt az oka, hanem a kettő egyben: egyik mentálisan, a másik fizikálisan ütött ki, összeadódtak.
Nem tudom, mennyi ideig fekhettem a földön, de szerintem csupán másodpercek telhettek el, legalábbis senki nem jött oda segíteni, a boltból sem vették észre a történteket. Magamhoz tértem, folytattam az utam a kocsihoz. Éreztem, hogy a szám megsérült, de ami a legjobban megrémített, hogy lógott az egyik középső metszőfogam. Anyuékat hívtam, hogy be kell mennem a Balesetire (Péterfy Kórház), majd magamtól oda is vezettem. (Ne csináljátok utánam!) A betegfelvételi sorban állva vettem észre, hogy végül kiesett a fogam, felvettem, betekertem egy zsepibe. (Remélem, a sajátom volt…) Anyuék közben elindultak a városba, nagyjából akkor értek oda, amikor sorra kerültem. Kaptam tetanuszt, amit a világ életemben hallott rémhírekkel ellentétben meg sem éreztem, majd elküldtek CT-re, végül összevarrni, amit csak lehetett. Érdekesen sérültem, mert szinte az egész arcomon van nyom, de törni valójában semmi sem tört el – vagyis a CT szerint a felső állcsontom igen, nincs miatta fájdalmam –, viszont állítólag ezért lehet, hogy a fogam egyben kipottyant a helyéről. Ennek lényegéről később.
Le a kalappal a Péterfy Kórház dolgozói előtt, nagyon gyorsak és figyelmesek voltak. Egyébként azt hiszem, hogy a szüleim kaptak egy nagy adag toleranciadózist is, mert az orvos, akihez kerültem, fiatal, színes bőrű férfi, ők pedig a generációjukból adódóan nincsenek ehhez hozzászokva, a doktor úr viszont lenyűgözte őket.
A balesetiben csak egy doktornőnek lehetett különösen rossz napja, ő miközben az államat fércelte, közölte, hogy ez egy örök életre szóló lecke, hiszen ami történt, annak világ életemben nyomát viselem majd, mert ugye tudom, hogy annyira felsértettem belül a számat, hogy hiányzik belőle egy darab?! Szuper volt ezt letakart arccal, sebösszevarrás közben hallgatni, köszönöm!
A számmal a Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészetére küldtek, ahol megint csupa pozitív csalódás tért. Elképesztően kedves volt a személyzet, gyorsan elláttak, és a doktor úr – több ismerős szakember szerint is – kifogásolhatatlan munkát végzett mind a varrással, mint a fogammal. Kiderült, hogy mivel valamilyen csoda folytán egyben és épen maradt a kiesett fogam, megpróbálhatjuk visszarakni. Teljes, élő fog természetesen már soha nem lesz, de nagy eséllyel becsontosodik, és jónéhány évig ellehetek még vele, majd kiderül. El is kezdtük, most a saját fogam van a saját helyére ragasztva. Egyébként több szakember is a csodájára jár, nem láttak még épen, egyben, gyökerestől kiesni fogat. Ez azért történt, mert valójában nem a fogam, hanem a felső állcsontom törött és ettől lazult ki a kiesett fog.
Az összevarrt számon nagy valószínűség szerint nem marad látható nyom, ugyanis a riogatás ellenére nem hiányzott belőle darab.
Összességében tehát egyelőre úgy tűnik, a lehető legjobban jövök ki a szarból. Csúnyán néz ki, de szerencsére egyáltalán nincsenek vele fájdalmaim – akkor sem voltak, amikor történt, most sincsenek, csupán kellemetlenségeket okoz például az, hogy jelenleg csak csapból tudok inni, vagy hogy nem tudok rendesen beszélni. Ám ez mind elmúlik.
Tanulság, hogy mindig egyetek, mert bármikor rátök törhet egy hasonló rosszullét és abszolút feleslegesen bajotok történhet. Enni egyébként a diétázóknak is muszáj, koplalással soha ne akarjatok fogyni!
2020 tehát ahogy belépett, köszönés nélkül pofán vágott. Most jövök majd én a visszavágóval…
A történtek miatt a máig bennálló webshop rendeléseket hétfőn fogom tudni eljuttatni a szállítópartnerek felé. Elnézést a kellemetlenségért!
