Március elején, nőnap alkalmával jelent meg a Minden nőnek meg kell tanulnia egyszer című legújabb történetem. Az írás kizárólag e-könyvként elérhető – de ettől ne ijedj meg! Ma már nem kell speciális kütyü az e-könyvek olvasásához, akár az okostelefonodon is megnyithatod a fájlt. Erről bővebben IDE KATTINTA olvashatsz! :)
Arra gondoltam, most elérhetővé teszek egy kis szösszenetet a történetből. Azt hiszem, már ez is megdöbbentő fordulatokban bővelkedik… Hát még a teljes sztori! :) Ha tetszik a részlet, IDE KATTINTVA azonnal megkaparinthatod a teljes történetet! Jó szórakozást! :)
Lakatos Levente: Minden nőnek meg kell tanulnia egyszer
Részlet
Egyetlen percen ugyan már semmi nem múlt, a fél órája szakadó esőben a vásárlók elmaradoztak, Kata már bezárhatott volna, ám ő mindig tartja magát az ígéreteihez. Vallja ugyanis, hogy a szószegés önmagunkkal szembeni tiszteletlenség, az önbecsülésbe szúrt első tőrdöfés. A digitális óra kijelzőjét szuggerálva várja, hogy a kijelző 20:59-ről 21:00-ra váltson.
Nem vágyott másra, mint egy forró fürdőre, ezúttal – ahogy a virágboltban töltött napjai után általában – rózsaolaj nélkül. Habár csak délután fél öttől állt a pult mögé, és mindössze fél nyolctól maradt segítség nélkül, a nőnapi vásárlóözön a szokásosnál gyorsabban leszívta az energiáját. A férfiak többsége ijesztően tudatlan, ha virágokról van szó. Hálás volt az eleredő esőnek, amiért az visszafogta a forgalmat, csak azzal nem számolt, hogy néhány tétlen perccel később szépen-lassan nyakába kúszik az ólomnehéz fáradtság. Tekintve, hogy napközben már helytállt a főállásában ez nem meglepő, a délutáni menet csak amolyan ráadás.
Amikor az óra végre egészre vált, Kata megkönnyebbült sóhajtással lezárja a kasszát, lekapcsolja a tetőre szerelt neonvilágítást, aztán a bódé ajtajához lép, kulcsra zárja, végül megfordítja az ablakban lógó nyitvatartási táblát. Egyetlen dolga maradt hátra, fel kell mosnia a linóleumpadlót. Mivel a szűkös helyiségnek egyetlen ajtaja van, ezt a feladatot már felöltözve és összecsomagolva, a pult mögül indulva szokta elvégezni, ma sem teszi másképp. Félúton tarthat a kabátban és táskával igen kényelmetlen munkával, amikor hallja, hogy valaki az ajtót ráncigálva igyekszik bejutni.
– Zárva vagyunk! – Kiáltja ki anélkül, hogy odafordulna.
– Csak egy szál rózsát szeretnék, kérem! – érkezik a válasz, a hangjából ítélve fiatal férfitől.
Kata érdeklődve fordul az ajtó felé. A baseball sapkájától és a ráhúzott kapucnitól ugyan nem látja tisztán a fiú arcát, de nagyjából húsz év körül lehet. Ellágyuló szívvel, mosolyogva konstatálja, talán csak rémhír a fiatalakból kivesző romantika. A fiú feltételezhetően a barátnőjéhez indult, és ne Kata legyen az, aki tönkreteszi az estéjét.
– Ha már kinyitok, nem ússza meg egy szál rózsával – viccelődik a zárat elfordítva, majd hagyja, hogy a fiú az esővíztől nyikorgó cipőtalppal végigjárja a már felmosott felületet. – Gondolom nőnapra lesz.
– Miért, nőnap van? – Kérdez vissza a vásárló.
Kata meglepett arccal fordul a kabátzsebébe dugott kézzel álldogáló fiúhoz. Az, mintha izgulna, előre-hátra hintázva áll a pult előtt, és ahelyett, hogy ránézne, folyton az ablak felé fordul. A nőnek rossz érzése támad.
– Természetesen a barátnőmnek lesz. – Neveti el magát zavartan a fiú, vizenyős szemével végre Katára néz.
A nő tekintete ekkor a fiú lógó bal kezére esik. Pisztolyt szorongat.
Mintha robbanna, Kata fejében úgy áradt szét a forró pánik, majd a gerince mentén lecsorogva az egész testét megfeszíti. Ujjbegyei bizseregnek, ökölbe szorítja mindkét kezét. Számtalan rablásos történtet hallott már, tisztában van vele, hogy a lélekjelenlét megőrzése a legfontosabb. Meg az, hogy együttműködően viselkedjen. Mintha észre sem vette volna a fegyvert, erőltetett mosollyal fordul vissza a rózsás vödör felé.
– Hol van az idős hölgy? – Kérdezi a fiú, immár a hangja remegéséből is tisztán áthallik az idegesség.
Katában kezd összeállni a kép. A fiú kifigyelhette, hogy a bódéban általában Kata nagymamája dolgozik. Könnyű prédának gondolhatta az idős asszonyt, pláne úgy, hogy az égszakadásban meglehetősen kevesen járnak a környéken, segítségért is hiába kiáltott volna. Az eső elől egy távoli kapualjba húzódva várhatta a zárórát, ilyenkor már tényleg csekély az esélye annak, hogy bárki megzavarja, aztán elindult kifosztani a kasszát. Ha tényleg fogalma sem volt arról, hogy nőnap van, szerencsésen választott, egy átlagos nap bevételének a többszöröse gyűlt össze a kasszában. Pechjére nem lehet minden tökéletes, a kiszolgáltatott asszony helyett egy huszonéves, életerős nővel találta szembe magát.
Nehezére esik, de Kata igyekszik nyugodt maradni. Az a megérzése, hogy ameddig a fiú nem fenyegeti meg, tartania kell a vakság látszatát. Aztán mégis meggondolja magát. A srác izgatottságából, illetve abból, hogy egy nyamvadt virágboltot akar kifosztani, könnyen kitalálható, hogy kispályásról van szó. Talán a fegyvere sem valódi. És mindezekből bátorságot merítve Kata merész lépésre szánja el magát.
– Ismeri a nagymamámat? – Örömködik felszínesen. – Ő délután hazament pihenni, az ünnepnapok mindig hosszúak, elkél a segítség. Tudja, az egész bodegát ő vezeti, rengeteg munka, de rendkívüli erővel bírja. És tudja, mi az egészben a legszebb? – A fiút ledöbbentheti a fecsegés, nem szól, Kata ezért magától folytatja: – Hogy a működéshez szükséges kiadásokon felül megmaradt bevételt jótékony célra fordítja. Azt mondja, hogy neki elég a nyugdíja, a haszonra nincs szüksége, kedvtelésből csinálja a boltot. – Aztán a fiú elé tartja a virágot, ráfogja, mintha fegyver volna. Elkomolyodva mondja tovább. – Úgyhogy felhatalmazva érezem magam arra, hogy ajándékba adjam ezt a szál rózsát. Vigye, tegye vele boldoggá a barátnőjét. Vagy az édesanyját. Vagy bárkit, aki fontos magának. És közben gondoljon arra, hogy egy-egy rossz döntésével mindegyiküket elveszítheti.
Farkasszemet néznek.
A fiú tekintete kifejezéstelen.
Kata homlokán gyöngyözik a veríték.
Mindketten hallgatnak.
A bódé tetejét ritmustalanul veri az eső.
A nőben felsejlik, hogy a bátorságot és a botorságot mindössze egyetlen betű választja el egymástól. Három éve még talán kerülte volna a bajt, de azóta meglehetősen sok munkát fektetett az önbizalmának fejlesztésébe. Ráadásul a munkájában is irányítást és határozottságot várnak tőle. De hogy a fenébe gondolhatta, hogy a lélekre ható szavakkal nyújtott rózsaszál riasztóbb egy fegyvernél?
A szótlanság nem neki kedvez, egyre bizonytalanabbá válik, már hajlik arra, hogy visszavonulót fújva, mielőtt nagyobb bajba keveredne leeressze a virágot, és kipakolja a kasszát, amikor megcsendül a bódé ajtaja fölé szerelt szélcsengő.
Kata rémképeket látva, attól tart, hogy a fiú társai csatlakoznak hozzájuk, helyettük azonban egy tétova léptű alak tér a bodegába.
– Elnézést, nyitva vannak még?
– Igen! Jöjjön csak! – Válaszol Kata csilingelő hangon anélkül, hogy az érkezőre nézne. Mindvégig fenntartja a szemkontaktust a fiúval, neki célozza: – Maga pedig jobb, ha megy, mielőtt elhervad a virág!
Ugye mondtam, hogy fordulatos?! :) Tudnod kell hogyan folytatódik, ugye?! :) KATTINTS IDE és szerezd be a saját példányodat!
A beleolvasót Instagramon is megtalálod:
