Közkívánatra tavaly év elején indítottam útjára a Bizalmas ügyes elnevezésű sorozatomat, amiben az olvasóim, követőim kínzó – általában magánéleti – problémáiról mondom el a véleményemet. Igény mutatkozott rá, ezért idén újraindítottam a projektet. Az Instagram oldalamra már meg is született az első lapozós poszt, amiben két üzenetre is válaszoltam. Íme közülük az egyik.
A volt párom már körülbelül 8 hónapja túl van rajtam, barátnője van, de én még nem tudtam őt elengedni… Mai napig állandóan ő jelenik meg előttem… Nincs olyan perc, hogy ne gondolnék rá, és arra, hogy vajon mit csinálhat azzal a másikkal… A nő utasítására mindenhonnan letiltott. Amíg ő vígan, és boldogan éli az életét, addig én szépen lassan beleőrülök a hiányába.
A kérdésem, amiben a tanácsodat szeretném kérni, az az, hogy érdemes-e reménykedem és „küzdenem” azért, hogy idővel talán békülünk? Vagy ha nem, akkor hogyan tudnám a lehető legrövidebb úton elengedni úgy, hogy ne fájjon?
Dorina (34)
Az egész párkapcsolatosdi egyik legkiszolgáltatottabb része – szerintem legalábbis –, hogy az ember hajlamos (és hát egy idő után tulajdonképpen szükséges is) közösen tervezni a másikkal. Az addig egyénileg szőtt jövőképed a másikhoz idomul, majd a szakításkor az egész szertefoszlik. Újra kell tervezni. És ez pokoli, pláne, ha nem magunk kezdeményezzük a szakítást. Szóval ezt értem. Nyolc hónap viszont hosszú idő arra, hogy belásd, hiába érzed úgy, hogy szereted azt az embert, ez semmit nem ér, ha ő nem viszonozza az érzéseidet. Tulajdonképpen egy fantomot kergetsz, valami olyasmire vágysz, ami nincs, nagy valószínűség szerint nem is lesz és talán soha nem is létezett…
Mire gondolok?
A leveledben mentegeted a pasas, amiért letiltott. Azt mondod, hogy a nő utasítására tette… Ugyan… Ő tiltott le, ha szeretne hallani felőled, nem lépte volna ezt meg. Lehet, hogy neki is könnyebb az új párjára fogni, neked is jó felmentened a pasit, hiszen ezzel elkerülöd, hogy az igazi arcát lásd, de ott a tény: megtette. Letiltott. Kipucolt az életéből, esélyt sem ad arra, hogy kommunikáljatok. Mert talán idegesítetted. Teher is lehettél neki. Na, most őszintén: kell neked egy ilyen pasi? Én szinte biztos vagyok abban, hogy te nem abba a férfiba szerettél bele, aki letilt, akit nem érdekelsz. Valaki másba zúgtál bele. A kérdés persze az, hogy az a valaki más létezik-e egyáltalán, vagy te belé láttad, és ő ezt hagyta. Talán nem is ismered valójában azt az embert, akinek a hiányába most majd’ beleőrülsz, csak egy délibábot kergetsz. Nem?
Összességében én azt gondolom, hogy – nem lesz meglepetés – tovább kellene lépned. Pontosan úgy, ahogy ő is megtette. Értem én, hogy a változás fájdalmas és kényelmetlen, de belesüppedni, aztán fokozatosan merülni a szarban szerintem kellemetlenebb. Igen, tudom, az ember hajlamos idővel megszokni a rosszat, de a megszokás kivétel nélkül csapba. Ha nem is érzed fogságban magadat, később, visszatekintve az életedre, a megszokással átitatott időszakot akár elcserélt időnek is érezheted. És akkor azt már nem visszacsinálható.
Fontos a jelen.
Tudom, hogy nem túl romantikus gondolat, de a szíved helyett használd egy kicsit a józan eszed! Építsd vissza a büszkeséged! Becsüld meg önmagad! Próbáld meg programokkal lekötni magad (már, amennyire lehet programozni most), tölts időt a barátaiddal, a családoddal. Sportolj, mert az tisztítja az agyat! És esetleg kezdj el ismerkedni férfiakkal! Lazíts! Harmincnégy éves vagy, élvezd az életet, és azt, hogy nem függsz senkitől – érzelmileg sem!
Szerintem hamarosan be fogod látni, hogy ennek az egéritatásnak semmi értelme, sehová sem vezet. Pontosabban de, a zárt osztályra. De valaki olyanért miért roppanunk össze, aki tudomást sem vesz rólunk? Vagy, ha mégis ezt szeretnéd, akkor csináld inkább mondjuk Ryan Gosling miatt!
Ha van neked is lenne véleményezendő kérdésed, a következő üzenetküldővel bátran megírhatod nekem:
