hirdetés
este nyolckorVelem történtVideók

Pánik élő adásban – élőzés Tokár Tomiékkal

hirdetés

Január közepe óta, heti rendszerességgel jelentkezik az Este nyolckor Lakatos Leventével című beszélgetős, élőző sorozatom az Instagramon. A páratlan adásokban szakértővel beszélgetek – főleg tabu kérdésekben –, míg a páros adásokban ismert embereket látok virtuálisan vendégül. Valentin nap alkalmával különkiadást terveztem, régi barátomat, Tokár Tomit, a feleségét Dórit és a kisfiúkat Andrist vártam az élő adásba. Jöttek, beszélgettünk is.

Azt hiszem, Tomi egy olyan, komoly arcát mutatta meg, amit ritkán látunk. Dóri közben elbúcsúzott, fektetni kellett Andrist, ezt követően aztán történt valami, ami miatt a teljes beszélgetést félbe kellett szakítani. Andrissal történt valamit, pontosan nem tudni, hogy mi, Tomi másnap a Blikknek nyilatkozott, itt olvashatjátok.

Az élő videót először, Tomiék kérésére letöröltem, majd némi módosítással ma visszakerülhetett. Nézzétek!

Lakatos Levente

Ötszörös Aranykönyv-díjas író. Kétszer nyerte meg a JOY magazin Social Media Awardját. Háromszor választották a Magyar Könyvek Viadalán az év írójának. 2015-ben a GLAMOUR magazin olvasói a legsármosabb férfinak választották.

Ezek is érdekelhetnek még!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb